38037

Frissítve! A Külügyminisztérium közleménye szerint – szervezési okok miatt – kedden reggel érkezik Gašparovič Budapestre.

Az előzetes hírek szerint hétfőn kétnapos hivatalos magyarországi látogatásra utazott volna Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök. Hasonló, hivatalos találkozóra legutóbb kilenc éve került sor.

Gašparovič Budapesten találkozik Áder János magyar köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is. Áder János, a korábbi hagyományokhoz híven, Gašparovič  látogatása előtt tájékoztató megbeszélést folytatott a Magyar Közösség Pártja küldöttségével és a Csemadok képviseletével. Berényi József MKP-elnök, Szigeti László, a párt országos tanácsának vezetője és Bárdos Gyula Csemadok-elnök az anyanyelven folytatott oktatás, az állampolgárság, a kisebbségi kultúrák támogatása és a nyelvhasználat szlovákiai helyzetéről tájékoztatták a magyar államfőt.
Gašparovič hivatalának tájékoztatása szerint a szlovák államfő főleg a regionális és az európai szintű együttműködésről kíván eszmecserét folytatni Magyarország fővárosában.
Gašparovič Áder János köztársasági elnökkel kedd délelőtt tárgyal a Sándor-palotában, majd közös sajtónyilatkozatot tesznek. A szlovák államfő később beszédet mond a Szlovákia és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének huszadik évfordulója alkalmából rendezett fogadáson, majd koszorút helyez el Nagy Imre mártír miniszterelnök emlékművénél, az V. kerületi Vértanúk terén.
Ivan Gašparovič kedden találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is.
A szlovák államfő szerdán találkozik az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőivel. Később koszorút helyez el a Hősök Emlékkövénél a budapesti Hősök terén, a tervek szerint Gödöllőn Gémesi György polgármester vendége lesz.

Felvidék.ma