Eltelt egy év a 2012-es parlamenti választások óta, és Robert Ficónak még mindig nincs alternatívája, a jobboldal megosztott és szétesett, képtelen visszakerülni a hatalomhoz.
Mégha az ellenzéki pártok valamiféle csoda folytán többségre is tennének szert, nem lennének képesek kormányt alakítani.
A jobboldal elkötelezett választói búslakodnak. Hiába várják, hogy létrejöjjön a Robert Ficóval szembeni alternatíva, a preferencia növekedése helyett csak a jobboldali pártok száma növekszik. Még sincs ok a búslakodásra, hasznos évet tudhatunk magunk mögöttünk. Az elmúlt egy év alatt ugyanis megmutatkozott, hogy a jobboldal olyan formában, amilyennek az elmúlt évtizedben megismertük, megreformálhatatlan.
Először is, a KDH és az SaS nem akarnak változni, ezek a pártok megerősítették tisztségükben a régi elnöküket. Bár az SDKÚ megpróbálkozott a változtatással, de a párt továbbra is megosztott és belső viszályok által terhelt. A következtetés tehát úgy hangzik, akár megpróbálkoztak a pártok a belső változással, akár nem, akár lecserélték az elnököt, akár nem, semmilyen jelentősebb változásra nem került sor. Az egyes jobboldali pártok jelenlegi formájukban megreformálhatatlanok.
Másodszor, nem működik köztük az együttműködés sem. A Népi Platform ugyanis teljességgel csődöt mondott. A platform nem volt jó a KDH-nak arra, hogy saját köztársaságielnök-jelöltjét érvényesítse. A Most és az SDKÚ sohasem fogják támogatni sem Pavol Hrušovský, sem pedig Ján Čarnogurský jelölését, és senkit sem, akit a KDH választói szívesen vennének. Ezt bizonyítja már most az, hogy a Most valószínűleg más jelöltet támogat majd, aki igyekezni fog az SDKÚ támogatását is megszerezni. De abban is csődöt mondott a platform, hogy képtelen volt elszigetelni, vagyis felszámolni az SaS-t. Sulík túlélte az elszigetelést, sőt, néha még sikerül neki bizonyos témákat ráerőszakolni az ellenzékre (a köztársasági elnök elleni vádemelési panasz). Az egyetlen dolog, amire Figeľ platformja jó volt, a megyei választások pozsonyi jelölése volt: a jobboldali pártok megegyeztek, hogy Pavol Frešo lesz a közös jelöltjük a pozsonyi megyei elnöki tisztségre; egyébként semmi másra nem volt jó.
Harmadszor, Daniel Lipšic és Radoslav Procházka elhagyták a KDH-t, Lucia Žitňanská és Miroslav Beblavý de facto az SDKÚ-ból való kilépés előtt állnak, Jozef Kollárt és Daniel Krajcert pedig csak egy kisebb összetűzés választja el az SaS-ből való távozástól. Lipšic esete megmutatta, hogy nem elég megalakítani az egy névre épülő pártot. Óriási güri ez, güri és még egyszer güri. Prefevenciák nélkül Lipšic sehol sincs, nem kerül a tévéképernyőkre, azaz megszűnik létezni. Daniel Lipšic tapasztalata ezért azt mutatja, hogy a kollégái jobban teszik, ha inkább mindnyájan összefognak. És ezt valamennyi említett személy érti.
Ebben a helyzetben közeledünk a köztársaságielnök-választáshoz. Hagyjuk most a baloldalt, maradjunk csak a jobboldalnál. Fél évvel ezelőtt még úgy volt, hogy a választások legnagyobb meglepetése Andrej Kiska lehet. A polgári jobboldal nem volt képes semmilyen jelöltben megegyezni, amiből Kiskának csak előnye származhatott. Főleg, mivel jó előtörténettel és elegendő pénzzel rendelkezik a kampányra. A kampány esélytelen jelöltjének Ján Čarnogurský látszott, fél év elteltével azonban minden másképpen van.
Kiska valószínűleg Radoslav Procházkával és minimum még egy további ellenzéki jelölttel szemben indulhat majd. Tekintet nélkül arra, hogy az SDKÚ és a Most megegyeznek-e egy közös névben, a polgári jobboldal ugyan megosztott és hatástalan lesz, de egyúttal senki sem lesz közülük vesztes.
Procházka kampányának értelme az új városi reformpárt támogatása lesz. Ha Procházka öt százalék feletti eredményt ér el, akkor a párt élére kerül. Kiska kampányának értelme a nagypolitikába való bekerülése lesz, minél több százalékot ér el, annál nagyobb lesz az értéke valamelyik párt számára. És végül a pártjelölt indulásának értelme az arculat megtartása lesz és a szavazatok elvonása Kiskától és Procházkától. Ha tegyük fel, mindegyikük csupán hat százalékot ér el, egyikük sem veszít. Az ellenzék ugyanis ebben a választásban nem Robert Ficóval küzd meg, hanem saját magával.
„A káosz növekszik, a helyzet kitűnő“ – mondta egykor Mao. Ez a helyzet is kedvez valakinek. A Smeren és esetleg az MKP-n kívül (ha magyar jelöltet indít), főleg Ján Čarnogurskýnak. Lehet ugyanis, hogy a KDH képtelen lesz bárkit is jelölni (az első győzelem), és nem marad számára más hátra, mint megtámogatni a párt első elnökét (a második győzelem). Ha a Smer Milan Ftáčníkot vagy Miroslav Lajčákot indítja az elnökválasztáson, Čarnogurskýnak politikailag megnövekedhet a súlya.
Így vagy úgy, politikai szempontból érdekfeszítő év áll előttünk. Egy év és néhány hét múlva nem csak azt tudjuk majd, ki lesz az új köztársasági elnök, hanem azt is, milyen lesz az a jobboldal, amelyik a 2016-os parlamenti választásokba indul.
Jaroslav Daniška, týždeň.sk nyomán dé
