38761

Családközpontú magyar árvaház épül Berzétén a Mudi lelkészházaspár irányításával és többek közt motorosok támogatásával. Az intézmény a nehézségek ellenére már az idén megnyílhat. Adományt gyűjtöttek Japánban, Kamarás Máté rajongói klubjában is.

A krasznahorkai vár árnyékában, Rozsnyótól 3 km-re található Berzéte. A település református lelkésze, Mudi Róbert vezetésével a berzétei közösség egy olyan árvaházat szeretne létrehozni, ahol a gyerekek családias környezetben nevelkedhetnek. 2007-ben teljesen lepusztult állapotban kapta vissza az épületet a Szlovák államtól az egyház. Ebből a teljesen lepusztult, kirabolt épületből kezdték el építeni a magyar árvaházat. A munkálatok a végső stádiumban vannak annak ellenére, hogy az épületbe be is törtek és eltulajdonították a lefektetésre váró padló- és csempelapokat, ami jelentősen visszafogta az építkezést. A gömöri település nagy álmát évek óta sokan pénzzel is támogatják. Több motoros egyesület motoros túrákat szervezett oda. Például a kezdeményezés mögé állt a Kerecsen Motoros Egyesület is, a motorosokat és a rockot hívva segítségül.
Nemcsak a motorjuk nagy, de a szívük is. Berzéte református temploma tavaly motorosokkal telt meg. A Felvidékről és az anyaországból több mint 130-an gurultak a településre, azért hogy segítsék a berzétei magyar árvaház építését. Az 500 ezer HUF-nak megfelelő adományt egy üzemanyag tankjában csomagolva adták át a gyermekotthont megálmodó lelkész házaspárnak.
A motorosok egyike, Mács Ildikó, Mács József író lánya, a közmédia miskolci munkatársa azt mondta, hogy jönnek jövőre is, és azután is, és addig, amíg ez az álom valósággá nem válik. Ildikó szavai hamar meghallgatásra találtak, ráadásul a Föld másik végén. Japánban élő és musicalszínészként dolgozó fia, Kamarás Máté csörgött rá telefonon, mondván a nem mindennapi jótékonysági akció híre hozzá is eljutott. Ő pedig gyűjtésbe kezdett a szigetországi rajongók körében. Az eredmény pedig pontosan 161 845 japán jen, azaz közel 400 ezer HUF.
Kamarás Máté elmondta, hogy neki egyik rajongója szólt, hogy édesanyját látta az interneten. A műsorról, amelyben édesanyja motorozik, mindjárt tudta, hogy a berzétei árvaház projektjéről van szó. Megnézte a videót és úgy gondolta, hogy milyen jó lenne, ha gyűjtenének a rajongókkal. Levetítette a rajongói klubban, és minden egyes rajongói találkozón újra és újra ezt a videót és egy szép összeg összejött. Mivel Máté félig felvidéki magyar, édesanyja pozsonyi, nagyszülei, Mács József író pedig ebből a gömöri régióból származik, így ezt az utat is nagyon sokszor megtette már.
A japán adománnyal újra útra kerekedett és átadta a lelkész házaspárnak, akik megköszönték az adományt és azt ígérték, hogy akár már az idén megnyithatja kapuit a felvidéki magyar árvaház.
Mudi Róbert lelkész úgy gondolja, hogy Istennek mindenhol vannak jó szándékú gyermekei. Megdöbbentőnek tartja azt a szeretetet, amelyet folyamatosan tapasztalnak és az Isten csodájának nevezi, hogy messze tőlünk is megérinti az emberek szívét egy nemes cél, és segítenek a másikon.
Máté tervezi, hogy japán rajongóival várhatóan ellátogatnak Berzétére július elején és a tervek szerint nem üres kézzel.
A Duna Tv, Térkép című műsorának 2013. március 25-ei adásából több információt is hallhatnak és láthatnak a témával kapcsolatban.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35389,29826,30093″}