38579

A betléri kastély parkjában a hétvégi szélvihar nagy károkat okozott.  A kastély és a krasznahorkai Andrássy mauzóleum parkjai le vannak zárva, de maga a kastély és az Andrássy mauzóleum is látogatható. A károk felmérése folyamatban van, a helyreállítás több évig eltarthat.

Több, mint 450 fát csavart ki és tört félbe az 57 hektáros angol parkban az erős szél. Ezen kívül két híd is megsérült. A károkat teljesen még nem tudták felmérni, mivel reggelre virradóra újra több centis hó esett le Rozsnyón és környékén. Akkor fogják tudni azt felbecsülni, ha a hó elolvad – mondta a múzeum munkatársa szerkesztőségünknek.
A műemlékvédő hivataltól is 
kérvényezték szakértők kiküldését és a biztosítótársaság képviselőivel, valamint fásszárú növények szakértőjével /dendrológus/ is együttműködnek, hogy minél hamarabb felmérjék a károkat.
A múzeum egyelőre nem állapította meg a kár nagyságát, mely ebben a parkban keletkezett. Dokumentálni kell a park állapotát, pontosan meghatározni a kidőlt fák számát és méretét, valamint számszerűsíteni feldolgozásuk és eltávolításuk költségeit – magyarázta a szóvivő. Hozzátette: további kiadásokat jelent majd a park eredeti állapotának visszaállítása, mivel a fakitermelésben részt vevő nehézgépek további károkat okozhatnak.

A kastély és a park fenntartója, a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) biztosította a parkot hasonló károkra, ám vélhetően rendkívüli állami támogatásra is szükség lesz a helyreállítás finanszírozására. A káreltávolítás és a helyreállítási munkálatok megkezdése közbeszerzési eljáráshoz kötött, ugyanakkor fontos lenne minél hamarabb beindítani a folyamatot, részint a balesetveszély állapotok eltávolítása, részint pedig a kidőlt fákban élő kártevők közelgő tavaszi rajzása miatt, ami tovább súlyosbíthatja a parkot ért kárt – vélik a kastély üzemeltetői.

Maga a kastély nem sérült meg a viharban. A kastélyt gyönyörű angolpark veszi körül, amely a maga 57 ha kiterjedésével Szlovákia legnagyobb gondozott parkjai közé tartozik és jegyezve van a világ történelmi kertjeinek jegyzékében. 

Felvidék.ma