1945. április 5-én fogadták el a Kassai Kormányprogramot, amely Edvard Beneš elnöki dekrétumaival teljes összhangban megpróbálta a felvidéki magyarságot ellehetetleníteni, kitelepíteni az országból, és Csehszlovákiát kizárólag a csehek és szlovákok homogén nemzetállamává alakítani. Nézzük a tényeket!
A magyarok elleni négyéves jogfosztást (1945-1950) a londoni és a moszkvai emigráció, valamint a hazai ellenállás készítette elő. A teljes jogfosztás – a kormányalakítás után – négy évig tartó tömeges rablássá, deportálásokká, a magyar kultúra felszámolási gépezetévé, illetve bírói embervadászattá, tehát a hatalom közönséges bűntetteivé fajult. Az új csehszlovák kormány 1945. március 25-én alakult meg Moszkvában, majd március 28-ig Moszkvában, később Kassán egészítették ki további szlovák tagokkal. Ilyen környezetben született meg a kormányprogram.
A kormányprogram azért lett „kassai”, mert Prága 1945 áprilisában még német kézen volt, Pozsony környékén pedig harcok dúltak. A „Kassai Kormányprogramot” – elnevezése ellenére – nem Kassán szerkesztették, hanem Moszkvában. Szerzője pedig nem az 1945-os koalíciós kormány volt, hanem Klement Gottwald. A szerző eredeti szövegét a londoni koalíciós kormány 1945 márciusában, Moszkvában, jóváhagyta, majd Kassán a londoni és a moszkvai emigrációból, valamint a hazai ellenállókból alakult új kormány 1945. április 5-én elfogadta és kihirdette. Ezt követően a program elnevezése is megváltozott, hiszen úgy határozták meg, mint „a köztársaság első hazai kormányának, a csehek és szlovák nemzeti frontjának programját”. A programot huszonöten – miniszterek és államtitkárok – írták alá. Eduard Beneš az aláírást megtagadta, hiszen tisztában volt elkerülhetetlen végzetével, nevezetesen: a kommunista párt diktatúráját már nem tudja megakadályozni.
A kormányprogram radikális nemzetiségi diszkriminációt indított el, kizárva a németeket és a magyarokat a polgári és emberi jogokból. Félrevezetésképpen azonban elismerte a kivételes esetek lehetőségét, ami azonban – magyar vonatkozásban – a lakosság egy százalékát sem érintette. A német- és magyarellenes csehszlovák politika nem a Kassai Kormányprogrammal kezdődött, de ez a program volt az első „törvényesítő” lépés, amit később Beneš dekrétumai fejeltek meg. A kormányprogram 1945 áprilisában kimondta a magyar kisebbségre vonatkozólag a kollektív jogfosztás határozatát, semmibe véve a nyugati szövetségesek tartózkodó álláspontját, napirendre tűzve a magyar kisebbségnek a diplomáciai eszközök bevetésével elérendő elűzését. A sztálini „rövid úton való elintézés”, a „befejezett ügyek” módszerének alkalmazása ugyanis 1944 októberében kudarcot vallott. Gottwald kommunista pártprogramja – mármint a „Kassai Kormányprogram” – átvette Hitler tételét a nemzetállamról.
A kormányprogram tizenhat fejezetből állt, ezek közül főleg a VIII., a XI. és a XV. tárgyalta a magyarok jövendő „jogállását”. A VIII. fejezet, amelyet Gottwald még Moszkvában fogalmazott meg, megvonta a németektől és a magyaroktól állampolgárságukat, a XI. fejezet kimondta a magyar földbirtokok elkobzását, a XV. fejezet pedig a nemzetiségi iskolák bezárását.
A kormányprogram értelmében valamennyi Csehszlovákiában élő magyar elvesztette állampolgárságát, kivéve azokat, akik részt vettek az ellenállási mozgalomban, vagy üldözték őket a köztársasághoz való hűségük miatt. Mindemellett a kormányprogram kifejtette a tiszta szláv állam megteremtését: „…legfőbb nemzeti programunk a homogén szláv nemzeti állam megteremtése. A mi államunk a csehek és a szlovákok közös állama lesz és senki másé…”
Az alábbiakban tömör ízelítőt adok a homogén szláv nemzeti állam megteremtésének eszközeiből, illetve a csehszlovákiai magyarság megsemmisítésének lényegi elemeiből. Részleteket idézek ugyanis a „Kassai Kormányprogram” magyarokra vonatkozó cikkelyeiből.
Részletek a VIII. fejezetből:
„A cseheknek és a szlovákoknak a német és a magyar kisebbséggel szerzett elrettentő tapasztalatai – mivel az említett kisebbségek nagyrészt a köztársaság ellen kívülről indított hódító politika engedelmes eszközévé váltak, s közülük főként a csehszlovákiai németek valósággal eszközül kínálták fel magukat a cseh és a szlovák nemzet ellen folytatott irtóhadjárathoz – a megújított Csehszlovákiát mély és tartós jellegű beavatkozásra kényszeríti. (…)
A Csehszlovák Köztársaság azon német és magyar nemzetiségű polgárai közül, akiknek az 1938-as müncheni döntés előtt csehszlovák állampolgárságuk volt, elismeri az állampolgárságát, illetőleg lehetővé teszi a köztársaságba való visszatérését az antináciknak és antifasisztáknak, akik már a müncheni döntés előtt aktív küzdelmet folytattak Henlein és a magyar irredenta pártok ellen a Csehszlovák Köztársaság érdekében, akiket a müncheni döntés és 1939. március 15-e után a német és a magyar államhatalom ellenálló magatartásuk és az ottani rendszer elleni küzdelmük és a Csehszlovák Köztársaság iránti hűségük miatt üldözött, bebörtönzött, vagy koncentrációs táborba juttatott, vagy akik a német vagy magyar terror elől kénytelenek voltak külföldre menekülni, s ott részt vettek a Csehszlovákia felújításáért folytatott aktív harcban.(…)
A többi német és magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár csehszlovák állampolgársága megszűnik. Ezek a polgárok újra kérhetik a csehszlovák állampolgárságot, ugyanakkor a köztársaság hatóságai fenntartják azt a jogot, hogy minden kérelmet egyéni elbírálásban részesítsenek. Azok a németek és magyarok, akiket bíróság elé állítanak és elítélnek a köztársaság és a cseh és szlovák nemzet ellen elkövetett bűncselekményért, megfosztatnak csehszlovák állampolgárságuktól, és örök időkre kiutasíttatnak a köztársaságból, ha nem sújtja őket halálos ítélet.
Azokat a németeket és magyarokat, akik az 1938-as müncheni döntés után költöztek a Csehszlovák Köztársaság területére, azonnal kiutasítjuk a köztársaságból, hacsak nem indul ellenük büntető eljárás. Kivételt csak azok a személyek képeznek, akik Csehszlovákia érdekében tevékenykedtek.”
Részlet a IX. fejezetből:
„A kormány legfelelősségteljesebb feladatának és a cseh, valamint a szlovák nemzet iránti erkölcsi kötelességének fogja tartani, hogy üldözze, bíróság elé állítsa és megbüntesse valamennyi háborús bűnöst, árulót, a német és magyar elnyomók minden tudatos és aktív támogatóját. Ezt a kötelességét a kormány haladéktalanul, tétovázás nélkül, kíméletet senki iránt nem tanúsítva teljesíti.
Ami a német és a magyar háborús bűnösöket illeti, a kormány gondoskodik azonnali ártalmatlanná tételükről, letartóztatásukról és a rendkívüli népbíróságoknak való átadásukról. Ugyanakkor ezeknek a német és magyar bűnösöknek nemcsak a Csehszlovákia nemzetei ellen és a csehszlovák területen elkövetett bűntetteit fogják vizsgálni és megbüntetni, hanem a más nemzetek ellen, elsősorban a szövetséges Szovjetunió ellen elkövetett gaztetteiket is. Az ilyen tetten ért német és magyar háborús bűnösöket átadjuk a szovjet szerveknek. Táborokat létesítünk azoknak a német és magyar személyeknek az internálására, akik valamiféle kapcsolatban álltak náci és fasiszta szervezetekkel, ezek apparátusával és fegyveres meg terrorista alakulataival.” (12)
Részlet a X. fejezetből:
„A köztársasági elnök azon dekrétuma értelmében, amely a gazdasági életnek az átmeneti időszakban szükséges zavartalan menete biztosítására vonatkozik, lefoglaljuk és azonnal nemzeti gondnokság alá helyezzük mindazt a vagyont, amely ellenséges államok, főként Németország vagy Magyarország állampolgárainak, a Csehszlovák Köztársaság olyan német vagy magyar nemzetiségű állampolgárainak, illetve a Csehszlovák Köztársaság más olyan állampolgárainak birtokában, tulajdonában vagy kezelésében van, akik elárulták a nemzetet és aktívan támogatták a német és a magyar megszállókat; illetve olyan részvénytársaságok vagy más társaságok birtokában, tulajdonában, kezelésében van, amelyek igazgató testületében az említett három csoportba tartozó személyek szerepeltek.”
Részlet a XI. fejezetből:
„Eleget téve a cseh és a szlovák parasztok és nincstelenek óhajának az új földreform következetes végrehajtása után és attól a szándéktól vezérelve, hogy elsősorban egyszer s mindenkorra kiragadjuk a cseh és a szlovák földet az idegen, német-magyar birtokos nemesség, valamint a nemzetárulók kezéből, s hogy a cseh és a szlovák parasztságnak és földnélkülieknek kezébe adjuk – a kormány örömmel fogadja az ellenség és az árulók földjének elkobzását, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács foganatosít, s e földeknek a mezőgazdaságban dolgozó kisemberek közötti elosztását. A kormány a hasonló intézkedéseket kiterjeszti a köztársaság egész területére, s ennek során az alábbi elvekhez fog ragaszkodni:
Létesül egy nemzeti földalap. A nemzeti földalapba kerülnek mindennemű földbirtokok, épületek, holt és élő leltárak, ha német és magyar birtokos nemesek és nagybirtokosok tulajdonában voltak, tekintet nélkül ezek állampolgárságára, valamint ha ellenséges államok, főként Németország és Magyarország más polgárainak, a Csehszlovák Köztársaság német és magyar nemzetiségű állampolgárainak tulajdonát képezték, akik aktívan elősegítették Csehszlovákia szétzúzását és megszállását, továbbá, ha a Csehszlovák Köztársaság más olyan polgáraié voltak, akik elárulták a nemzetet, és aktívan támogatták a német és magyar megszállókat, illetve ha olyan részvény- vagy egyéb társaságok birtokában voltak, amelyeket az említett csoportokba tartozó személyek vezettek.”
Részlet a XV. fejezetből:
„(…) Végrehajtjuk az iskoláknak és egyéb kulturális intézményeknek (színházaknak, könyvtáraknak stb.) az e téren a megszállókkal aktívan együttműködő személyektől való megtisztítását. Kiselejtezzük az elnyomás időszakában kiadott valamennyi tankönyvet. (…). Alapos tisztogatást hajtunk végre a sajtó, a rádió, a film területén. Bezárjuk a cseh és a szlovák városokban az összes német és magyar iskolát (…)”
A kassai kormányprogram kihirdetése pillanatában az egyetértők abban a biztos tudatban írták alá Gottwald „haditervét”, hogy a magyarok ellen irányuló kollektív etnikai jogfosztás és vagyonelkobzás nem ütközhet akadályokba, hiszen a Szovjetunió katonai és diplomáciai hatalma – a tárgyalások keretei között is – teljes sikert biztosít. Nem ismerték fel azonban azt a tényt, hogy a magyaroknak – a németekkel szemben – akkorra már demokratikus államapparátusa épült ki, amellyel szemben már nem alkalmazható a „befejezett tények taktikája”, sőt: Magyarországot – legyőzött mivolta ellenére – a diplomáciai egyezkedésekből sem lehetett kizárni. Ennek ellenére – 1945. április 5-étől augusztus elejéig – mintha mi sem történt volna, a hangvételt a tömeges rablással egybekötött kollektív elűzés programjának általános hirdetése határozta meg.
Azt hiszem, „ízelítőnek“ ennyi is elég. Ennek valamennyi fizikai következményeit csak azok tudják hitelees elmesélni, akik személyesen is átélték, illetve közvetlen vagy közvetlen áldozatai voltak a genocídium-kísérletnek. Ennek részletes feltárása már nekünk, utódoknak a feladata.
Tarics Péter
