39568

Második alkalommal szervezte meg a Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás Párkányban a régiós honismereti vetélkedőt alap-, és középiskolás diákok részvételével.

A vetélkedőbe – a tavalyihoz képest – csaknem háromszoros jelentkezés volt. Hat iskola 30 diákja (hármas csoportban, vagy egyénenként) adta elő az általuk felkutatott és Power pont formában feldolgozott anyagot.
Köbölkút, Párkány, Muzsla, Kéty az alapiskola végzős diákjaival képviselték iskolájukat, rajtuk kívül a párkányi gimnázium küldött több csoportot, illetve egyént, akik valamennyien önszántukból jelentkeztek a felhívásra. Idén egy vajdasági csoport is részt vett a vetélkedőn, ők a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületét képviselték, a bánáti Nagybecskerek településről.
Egy csoport tagjai, a kétyi Egyházi Alapiskola és Óvoda képviseletében, a helyi katonasírokat tártak fel, értékes anyagot mutattak be a diákok pedagógusaik segítségével.
A többi vetélkedő egyén vagy csoport legtöbbje a diákok szülőhelyének, vagy lakóhelyének nevezetes személyeiről készítettek bemutatót. Volt aki néprajzi anyaggal mutatkozott be. Három témakörből választhattak a diákok. A háromtagú bíráló bizottság értékelte az előadott anyagot, s jó tanácsokkal látta el a diákokat a további hasonló jellegű munkájukhoz.
A vetélkedő elérte célját, mert a diákok megismerkedtek a régió neves szülötteivel, a szülőföld szellemi értékeivel, s talán az is érthető, hogy nem minden esetben a versenyzés a legjobb módszer az ismeretek megszerzésére, netán a szülőföld, örökségünk megismertetésére és az érdeklődés felkeltésére.
A jelenlévők egyformán kaptak emléklapot, egy kerámia ajándéktárgyat, amelyet Bakta Mónika készített Kőhídgyarmaton, könyvjutalmat, és egy közös kiránduláson vehetnek részt Gömörben.

Dániel E., Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33979,37079″}