42223

Október 18-án Esztergomból érkeztek a lengyel-magyar-szlovák államtitkár helyettesek, s a város polgármesterének kíséretében koszorút helyeztek el a párkányi Sobieski szobornál az évforduló alkalmából. Másnap ünnepi mise keretében is emlékeztek.

A LIMES – ANAVUM Regionális Honismereti Társulás 19-én, hálaadó szentmise keretében tartotta megemlékezését a párkányi római katolikus templomban.
A rendezvényt megtisztelték: Dr. Völner Pál államtitkár, aki ünnepi beszédében a nemzetek egykori összefogását emelte ki a múltból, s tartotta helyes útnak a jövőben.
Szesztay Ádám a Magyar Külügyminisztérium stratégiai főosztályvezetője pedig a keresztény Európa múltbéli és jövőbeli példaképeiről, egyetlen útjáról szólt, és Sobieski János lengyel király érdemeiről, amelynek Párkányban felállított szobra jelképe, és irányadója lehet a határokon átívelő kapcsolatoknak.
További vendégek voltak: Dr.Harmati Zsolt Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének I. tanácsosa, Zbognew Komenski ezredes a Lengyel Nagykövetség képviseletében, Dr. Illés Pál Attila a Magyar Külügyminisztérium külpolitikai elemzője, Pathó Marianna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki osztályának képviseletében, Dr. Zombori István történész Szegedről, Szigeti László az MKP OT elnöke, Farkas Iván az MKP országos alelnöke, Fekete László megyei képviselő, a Fidesz esztergomi küldöttsége, Veresegyház város küldöttsége élen Kosík József alpolgármesterrel; az esztergomi Lengyel Kisebbség elnöke Csombor Erzsébet; Slabáková Kornélia Párkány város alpolgármestere; Pólya Csaba a párkányi Református Egyház lelkésze.
A szentmisét Kiss Rigó László szeged-csanádi segédpüspök celebrálta, közreműködött még Futó Béla atya a váci piarista gimnázium igazgatója, Burian László és Magyar Károly esperesek.
A szentmisén és a koszorúzásnál is közreműködött Pálmai Árpád esztergomi egyházzenész, Juhász Gyula versmondó és a helyi Liszt Ferenc Művészeti Iskola pedagógusai. A szentmise után valamennyi vendég koszorút helyezett el III. Sobieski János lengyel király lovas szobránál, majd a lengyel és magyar himnusz eléneklésével ért véget a megemlékezés.
Dániel E., Felvidék.ma
Fotók : Vavreczky József 
42223 142223 242223 342223 442223 5
{iarelatednews articleid=”42123″}