42264

Negyedik alkalom indult újra „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat, amely tavaly nagyszerű felvidéki sikert hozott: Egyenes-Pörsök Henrik dunaszerdahelyi orvost is díjazták. Idén is várják Felvidékről is az ajánlásokat. Vajon kik lesznek Kárpát-medence legkedveltebb orvosai?

A pályázatot meghirdető magyarországi Országos Alapellátási Intézet (OALI) célja 2013-ban is ugyanaz, mint a megelőző években: helyreállítani, erősíteni a háziorvosok és a nővérek megbecsülését, presztízsét.
A versennyel a szervezők az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra, valamint az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnék irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét, ezért arra buzdítanak mindenkit, hogy amennyiben elégedettek, bátran jelöljék orvosukat, orvosasszisztenseiket a díjra. Ehhez csupán egy rövid történetet, méltatást kell írni és azt eljuttatni az OALI címére, amelyből kiderül, hogy a jelölt valóban érdemes az év praxisa kitüntető címre. “Küldje el nekünk saját történetét, amiben szerepel egy mosoly, egy pontos diagnózis, egy nagyszerű terápia, egy küzdelmes gyógyulás, vagy akár egy életmentés” – olvasható a pályázati felhívásban.
A történetek beküldése után a zsűri az általa legjobbnak ítélt 10-10 történetet javasolja a második körbe. A toplistás történeteket elolvashatják az internetes portálon, majd Önök választhatják ki a legjobbakat közülük. A pályázati történeteket 2014. március 10-ig lehet beküldeni a szervezetnek.
A legmagasabb pontszámot elérő történet orvos-nővér főszereplője kapja „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat OALI díját.
Ugyanakkor nemcsak az egyes páciensek, hanem kórházak, kórházi osztályok, önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, civil szervezetek, szakmai érdekképviseletek ajánlásait is várják.
A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke Dr. Balogh Sándor, az OALI főigazgatója, tagjai Bakonyi Péter a Duna Televízió Intendánsa, Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, Csongrádi Kata színművésznő, dr. Lenkefi Ida az Egis belkereskedelmi igazgatója, dr Mosolygó Gábor háziorvos, a tavalyi pályázat hazai nyertese, valamint Dr. Farsang Csaba, Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Kásler Miklós, Dr. Kiss Róbert professzorok.
A végső sorrendet azonban nem a zsűri tagjai, hanem a portál látogatóinak szavazatai alakítják majd ki.
A verseny négyéves történetében 2011-től határon túli magyar orvosokat is lehet ajánlani: az elmúlt évben így kerülhetett a legjobb és legkedveltebb orvosok közé a Dunaszerdahelyen praktizáló Egyenes-Pörsök Henrik.

„Az év praxisa a Kárpát medencében 2013″ részletes pályázati kiírását a pályázat hivatalos weboldalán ITT>>> található. Az ajánlásokat legkésőbb 2014 március 10-én éjfélig várjuk – tájékoztatta a Felvidék.ma-t B.Király Györgyi, főszervező.

A pályázati kiírás elérhető Pályázati naptárunkból is ITT>>>.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37993,37915,36627,30323,28181″}