42205

Robert Fico kormányfő az ország Union tulajdonosával folytatott peres ügyével kapcsolatban azt állítja, egyetlen centet sem fizet a magánbiztosítónak. Szerinte ugyanis nem létezik erre semmilyen ok. Fico szerint a sajtó által közölt jelentés ugyanis megelőzi az eseményeket. „A jelentés egyáltalán nem katasztrofális. Közönséges döntés, amelyet még el sem fogadtak, de a sajtó már befejezett döntésként tálalja” – jelentette ki a kormányfő a Szlovák Rádió Szombati beszélgetések című vitaműsorában.
A német szövetségi bíróság Fico szerint olyan döntést akar hozni, amelynek értelmében az ügyet a tartományi bíróságnak továbbítanák. „Ki és mit veszített el? Néhány hosszú év van még előttünk, amíg a per befejeződik” – mondta.
A választott bíróság döntése szerint egy évvel ezelőtt Szlovákia elvesztette a pert. A bíróság akkor az Union holland tulajdonosának való 22 millió eurós jóvátétel plusz 3 millió eurós perköltség kifizetésére kötelezte Szlovákiát.
Ráadásul Fico megint a biztosítók nyereségén lovagol. Véleménye szerint a magánbiztosítók a nyereségeken és az üzemeltetési költségeken eddig majdnem egy milliárd eurót szedtek be állami forrásokból. „A mi hivatalos politikánk nem engedi, hogy a magánbiztosítók nyereséget termeljenek az állami forrásokból. Ez erkölcstelen.” – jelentette ki Fico.
Az Alkotmánybíróság azonban nem régiben azt a döntést hozta, hogy Fico profitstopot elrendelő törvénye alkotmányellenes. A bíróság egyúttal azt üzente a kormánynak, hogy amit tenni akart, a köz érdekében megtehette volna, csak nem az általa választott formában.
Az egybiztosítós rendszerre való átállásnak a tervek szerint már 2014 januárjában meg kellene történnie. A folyamat azonban állandóan eltolódik, a kormányfő szerint jelentősebb előrelépés az év fordulóján várható az ügyben. Hogy mindez mennyibe fáj majd nekünk, a kormány egyelőre nem jelezte.
Fico Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter leváltási szándékának témáját is megemlítette. A miniszter asszonyt a légimentő-szolgálat légimentő-tender miatti pár napos leállása okán akarja az ellenzék meneszteni. Robert Fico azt állítja, kiáll Zvolenská mellett, a menesztése érdekében összehívott parlamenti rendkívüli ülést pedig időpocsékolásnak tartja. „Megint egy újabb utálatos színház az ellenzék szemszögéből. Egyáltalán nem csodálkoznék, ha a Smer képviselői megint nem jönnének el” – jelentette ki a kormányfő.

Aktualne.sk nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”42194,42140,40992,40647″}