42115

Megkezdődtek az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium centenáriumi ünnepségének fő eseményei. Az elkövetkező két hétben több ismert, egykori diák keresi fel az százéves alma matert, hogy felelevenítse itt töltött diákévei meghatározó pillanatait.
A sort október 14-én Hunčík Péter, pszichiáter, közéleti személyiség kezdte el. Az 1969-ben érettségizett Hunčík másfélórás előadása rendhagyónak mondható, mivel mondandójában a nosztalgiázás helyett a diákság lelkivilága került előtérbe. Előadásában kitért a jövőtervezés problematikájára. A pszichiáter szerint a jövő tervezésénél elengedhetetlen a célok meghatározása, melyek elérésével megvalósíthatjuk önmagunkat. Hangsúlyozta továbbá, hogy önmagunk megismerése a legfontosabb, csak ezután tervezhetjük el életünket. Természetesen az előadás komolysága mellett teret kapott a humor s anekdotázás is.
Jövő héten folytatódik a beszélgetéssorozat. Hétfőn, október 21-én Forgács Miklós és Korpás Árpád az intézmény volt diákjaival beszélgetnek. Kedden, október 22-én szintén az alma materhez köthető N. Tóth Anikóval, Németh Zoltánnal és Varga Imrével folytatnak eszmecserét. Szerdán, október 23-án Molnár Imre és Csáky Pál egykori diákok látogatnak el és osztják meg emlékeiket. Csütörtökön, október 24-én reggel Kádasi Lajos professzor tart előadást, majd a második világháború idején a gimnáziumba járó Danis Ferenc és Márton István öregdiákok mesélnek fiatalságukról. A beszélgetések a gimnázium audiovizuális termében lesznek 11 órai kezdettel. A rendezvények nyilvánosak.
Az ipolysági gimnázium díszünnepségére október 25-én került sor az ipolysági városháza színháztermében, illetve a gimnázium éttermében.
További részletek Eseménynaptárunkban ITT>>>.
Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40056,37810″}