42201

A külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével, ha több évtized után a magyar haza lehetőséget biztosít számukra a nemzeti kérdések ügyében a döntésre – jelentette ki Tőkés László pénteken a szlovéniai, muravidéki Gyertyánoson (Gaberje).
“Mozgósítanunk kell az újrahonosított polgártársainkat” – mondta Tőkés László romániai magyar EP-képviselő a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, európai parlamenti képviselő a KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által tartott együttes ülését követő sajtótájékoztatón.
Felvidékről Őry Péter, az MKP önkrományzati alelnöke vett részt az ülésen.

42201aTőkés László megállapította, kiemelt kérdés a magyarországi választásokon való részvétel. Szerint a külhoni magyarok szeretnék, ha a 2010-ben teret nyert nemzeti irányvonal 2014-ben folytatódna, felülemelkedve minden pártpolitikai kérdésen. A nemzetpolitika ugyanis nem szűkíthető le pártpolitikai szintre – fogalmazott a volt püspök. Hozzátette, hogy a mozgósításban aktív szerepet vállal valamennyi kárpát-medencei magyar párt és szervezet. Elmondta: a KMAT és a magyar parlamenti albizottság ülését a kisebbségek ügyében tett európai polgári kezdeményezések kudarca hívta életre, annak a felismerése, hogy európai szinten gyökeres változásra, előrelépésre van szükség a kisebbségpolitika tekintetében. 
“Mi még mindig mostohagyermekei vagyunk az egyesült Európának” – vélekedett a politikus, hangsúlyozva, hogy eközben például a védett növények és állatok gondját a szervezet a szívén viseli. Az Európai Parlament (EP) a cigányság ügyében európai szintű stratégiát készít, ezzel szemben az európai lakosság mintegy 10 százalékát jelentő, 40-50 milliónyi nemzeti kisebbség ügyét “lesepri az asztalról”, nem foglalkozik érdemben a kisebbségek ügyének jogi, politikai rendezésével – mondta Tőkés László.
Hangsúlyozta: ebben a kérdésben továbbra is használni akarják az eddigi, korlátozott politikai eszközöket, vagyis szóbeli kérdést nyújtanak be a kisebbségek ügyében az EP-ben, határozattervezetet kezdeményeznének, de újból próbálkoznak egy vagy több európai polgári kezdeményezés benyújtásával is.

Tőkés László arról is beszélt, hogy a határon túli magyarság számára a határok feletti nemzetegyesítés és a nemzeti közösségek önrendelkezése “a két pillére jövőképünknek, nemzeti felemelkedésünknek”. A magyar kisebbség védelme érdekében olyan monitoring-rendszer kiépítésére törekszenek, amely hathatósabb védelmet nyújt a magyarellenességgel, az etnikai diszkriminációval, a beolvasztási politikával és a nemzeti térvesztéssel szemben.
Kijelentette: a magyarellenesség újabb hullámai tapasztalhatók például Szlovákiában vagy Romániában, “Délvidéken a magyarverések sebei még mindig sajognak”, és újabb temelini per aggasztja a magyar és a nemzetközi közösséget.
42201bA KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által tartott együttes ülésről levezető elnökként Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke elmondta: szinte teljes létszámban részt vettek a kárpát-medencei magyar szervezetek és pártok. Csupán az ausztriai magyarok, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt képviselője nem tudott jelen lenni.
Az ülés házigazdája Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke volt, aki a résztvevők között üdvözölte a határon túli szervezetek vezetőin és a magyar parlamenti képviselőkön kívül Szent-Iványi Istvánt, Magyarország ljubljanai nagykövetét is.
A muravidéki találkozót követően Tőkés László a szécsiszentlászlói (Motvarjevci) református templomban istentiszteletet is tartott.

mti, Felvidék.ma
Fotó: Varga György
{iarelatednews articleid=”40258,39208,38712″}