42919

A hívő ember szavazatát bármilyen választás során csak az kaphatja meg, aki elutasítja a halál kultúráját. A katolikus püspökök pásztorlevelében leírtak szerint, amelyet e hét vasárnapján olvasnak fel a templomokban, a halál kultúrája veszélyezteti a nemzet létét. Ilyen veszély során a püspökök szerint az előző generációk nem haboztak életüket adni a haza védelméért.
„Tőlünk még senki sem vár ekkora áldozatot, de azt igen, hogy éberek legyünk. Éberségre szólítjuk fel a hatalom birtokosait minden szinten, a szülőket, az oktatási önkormányzatokat és minden jóakaratú embert. Hogy a halál kultúrájának megnyilvánulásait már csírájában elfojtsuk” – szólítanak fel a püspökök levelükben.
A püspökök szerint több ország képviselői érthetetlen okokból alantas módon megalázkodnak a halál kultúrájának terjesztői előtt, kedvükben járnak a törvényhozáson keresztül, amely néha ellenkezik a józan ésszel.
„Az ilyeneknek nincs semmilyen erkölcsi büszkeségük és nemzetüket nemcsak a méltóságától fosztják meg, hanem a törvények segítségével megszűnésnek teszik ki. Ez az élet alapvető értelmének az elvesztése – az önfenntartás érzésének elvesztése. Ennek első veszélyei már nálunk is megjelentek” – hangsúlyozták a püspökök.
A kassai Nemzeti menetelés az életért a püspökök szerint felhívás, ösztönzés és erkölcsi támasz is volt egyben országos képviselőink számára, hogy ne féljenek megvédeni nemzetünk méltóságát és életképességét. Véleményük szerint azonban a politikusok nem tanúsítottak ennek túl nagy figyelmet, ami azt jelzi, hogy már elfogadták a halál kultúráját, mivel a terjesztőinek továbbra is nagy teret és jelentős támogatást adnak. A püspökök levelükben azt is hangsúlyozzák, hogy halál kultúrájának terjesztőit a média is nagyban támogatja.

SITA nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”41725″}