42532

A Kassa – Európa Kulturális Fővárosa 2013 évad lassan a végéhez közeleg. De hátravan még három nagyon ígéretes előadás. Magyarország Kassai Főkonzulátusának programkínálója.

A Pro Musica Leánykar hangversenye
Pro Musica leánykar a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában működő Cantemus gyermekkórusból eltávozott, de továbbra is e közösségben énekelni akaró “öreg diákok” kívánságára alakult 1986-ban.
Megalakulásuk évében első díjat és Nagydíjat nyertek Debrecenben, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. A kórus azóta is számos verseny győztese. Legnagyobb sikerük a fennállásuk 10. évében nyert Európa Nagydíj. A kórus repertoárja a zeneirodalom széles skáláját öleli fel a gregoriántól napjaink zenéjéig. Műsorukban megtalálhatók Bartók és Kodály művei mellett a reneszánsz és romantikus kórusművészet, jeles darabjai éppúgy, mint a kortárs magyar zeneszerzők mővei. Számos új mű bemutatása fűződik nevükhöz. A Cantemus kórussal közös előadásban 10 önálló CD lemezük jelent meg, mely a magyar és európai kóruszenéből ad átfogó keresztmetszetet.
A kórus vezetője Szabó Dénes, aki kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréséül 1985-ben Liszt Ferenc-díjat, 1993-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat és 2000-ben Kossuth-díjat kapott.
A kórus a Szent Erzsébet-székesegyházban november 16-án 14.00-tól lép fel. A belépés díjtalan.

42532aFehér Tánc Társulat kortárs táncelőadása
Fehér Ferenc, a társulat vezetője a Finita la Commedia táncos-koreográfusa volt 1999-2007-ig. Klasszikus értelemben vett táncosi képzésben nem vett részt, ám a művészetére meghatározó befolyást gyakorló irányzatoknak (electric-boogie, harcművészetek), s Juhász Anikóval való közös munkának köszönhetően egyedi stílust teremtett. Elsősorban saját inspirációira, testének belső impulzusaira hagyatkozva építette fel egyéni mozgásvilágát. Esetében a koreográfus mindeddig elválaszthatatlan volt az előadótól: a többnyire improvizációkból építkező mozgássorokat mindig egy különös személyiség erős színpadi jelenléte hitelesítette. 2007 óta önálló koreográfiákat készít.
A társulat Tao Te című előadásával a világ számos országában vendégszerepelt: spanyol, francia, kanári-szigeteki és cseh turné mellett még körülbelül 15 európai országban; a kontinensen kívül pedig New York, Palesztina és Izrael szerepel állomásai között.
Időpont: november 24., 19.00.
Helyszín: Kaszárnya-Kultúrpark, Kukučínova 2., Kassa.
(Belépőjegy: 5 €, a sajtó képviselőinek a főkonzulátussal történő előzetes egyeztetetés alapján ingyenes. Jegyváltás a helyszínen, egy órával az előadás kezdete előtt.)

A Fonó Zenekar adventi koncertje42532b
A Fonó Zenekar (Navratil Andrea – ének, Agócs Gergely – ének, tárogató, magyar duda, furulyák, koboz, Gombai Tamás – hegedű, Pál István “Szalonna” – hegedű, D. Tóth Sándor – brácsa, tekerő, ütőgardon, koboz, Tárkány-Kovács Bálint – cimbalom, Kürtösi Zsolt – bőgő, cselló, harmonika) 1997-ben alakult Budapesten, Magyarország többféle tájegységéről, illetve Szlovákia és Ukrajna magyarlakta területeiről származó zenészekből, akik a népzene előadását, oktatását és kutatását hivatásszerűen művelik. A társulat a magyar “táncházas” népzenei új hullám második
generációját képviseli. Muzsikájukban benne van minden, amik és akik csak úgy, önmagunktól vagyunk, vagy lehetünk: indulat és meditáció, öröm és szívfájdalom, oldás és kötés…
Időpont: december 22., 13:00.
Helyszín: Szent Erzsébet-székesegyház.
A belépés díjtalan.

Felvidék.ma