43178

A Komáromi Jókai Színház januárban vendégül látja a budapesti Nemzeti Színház Vitéz lélek című darabját, illetve ismét megtekinthetik a nagy sikerű Made in Hungária előadást. Lepje meg családját és barátait színházi élménnyel!
2014. január 12. vasárnap 19:00 Tamási Áron: Vitéz lélek (budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka)
Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése, hogy miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. Tamási ebben a művében már nem a székely nyelvjárás szembetűnő stíluselemeivel él. Nem egy édes-bús népszínművet ír, hanem a magyar néplélek igazi drámáját viszi színre. Azt a párbeszédekben megragadható dinamizmust mutatja föl, s hozza drámaíróként játékba, mely az egy nyelvet beszélő közösségeket végső soron összetartja. Rendezte: Vidnyánszky Attila
Jegyár: 15 euro; Diákoknak: 7.50 euro; ZTP igazolvánnyal: 7.50 euro

2014. január 31. péntek 19:00 Made in Hungária
Újra a Komáromi Jókai Színház színpadán a megunhatatlan, lendületes és szórakoztató Made in Hungária 43178aelőadás! Kiváló színészeink mellett, Fenyő Miklós és Puskás Péter is színpadra lép. Ez az előadás garantáltan kellemes kikapcsolódást nyújt a fiatalok és az idősebb nézőink számára egyaránt. Ha még nem látták, vagy korábban elnyerte tetszésüket és újra meg szeretnék nézni, esetleg szívesen ajánlanák barátaiknak, ismerőseiknek, akkor jöjjenek el, várjuk Önöket!
Jegyár: 15 euro; Csoportoknak 15 fő fölött: 13 euro; Diákoknak: 7.50 euro; ZTP igazolvánnyal: 7.50 euro
A kedvezmények nem összevonhatóak.
Jegyvásárlási lehetőség: +421 35 7908 113, vagy email címen: ozgyin.erika@jokai.sk , minden hétköznap 09.00-12.00 és 13.00-15.00 között, illetve a színház jegypénztárában.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41455,39882,39511″}