43051

A Monostori Erőd kiállításai történelmi időkbe repítenek vissza; a hadkultúra, haditechnikai talányok kedvelői pedig számos kérdésükre választ kaphatnak. A téli nyitva tartásban is várják az érdeklődőket.

A Monostori Erőd egykori kantinépületének három termében tekinthető meg az erődmúzeum Várak, erődök, vitézek kiállítása, amely Komárom és a fegyverkezés történetét mutatja be a 16. századtól a második világháborúig. Itt található a Dunai bástya makettje is, amelyen megfigyelhető az újkori erődök építészeti stílusának számos sajátossága.
Az Erőd 2002 óta gyűjti a honvédségtől leszerelt, hadászati szempontból már elavult, de hadtörténeti érdekességként megőrzendő hadieszközöket, háborús és békeidőkből származó honvédségi tárgyakat. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kihelyezett gyűjteményét jól egészítik ki a magángyűjtőktől “befogadott” kisebb-nagyobb eredeti, személyes tárgyak.
Az Erőd kiállításaiban megtekinthetünk restaurált történelmi ágyúkat és ágyú-replikákat, légvédelmi fegyvereket, lokátorokat. Egészalakos bábukon figyelhetjük meg a huszárok, vagy az orosz front gyalogos katonáinak ruházatát, felszerelését.
Az ágyúkiállításon megismerhetjük az elöltöltős lövegeket, az 1848-49-es szabadságharcban használt ágyúkat, és egy igazi különlegességet, Gábor Áron rézágyújának az országban egyedülálló, egyetlen hiteles másolatát is felfedezhetjük.
A Monostori Erőd 2013. november 18-tól téli nyitva tartással, 8-16 óráig kedvezményes belépőjeggyel várja a látogatókat. A Dunai Bástya kiállítását az Erődbe megváltott belépővel, ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők.
A Monostori Erődbe tárlatvezetés kérhető keddtől vasárnapig, csoportoknak, előzetes egyeztetés alapján. A túra időtartama 1-1,5 óra (2 km, részben szabadtéri útvonalon).
A látogatók sétálótérkép segítségével, egyénileg is végigjárhatják a túraútvonalat a hét minden napján.

A Monostori Erőd a Komáromi Erődrendszer tagjaként 1850 és 1871 között épült. Az örökkévalóságnak épített létesítmény azonban elkészültével szinte egy időben, a korszerű haditechnika megjelenésével elvesztette hadászati jelentőségét. A Dunai Bástya, más néven Parancsnoki torony az Erőd legfontosabb bástyája, önállóan is védhető egység. Az épület egy földdel fedett, árkokkal csaknem teljesen körülvett, középudvaros, zárt patkó alakú, háromszintes ágyútorony.
Az első világháború békeszerződése az erődrendszert kettévágta: a Monostori Erőd, a Csillag Erőd és az Igmándi Erőd Magyarország területén maradt, míg az Öregvár, az Újvár és a Nádor-vonal Szlovákia területén, Észak-Komáromban található.
A Monostori Erőd felújított Dunai bástyája 1200 négyzetméteren várja látogatóit, amely nemcsak családi, hanem vállalati, és iskolai programok lebonyolítására is alkalmas. Az épületegyüttes, amelynek rekonstrukciója uniós forrásból és az Új Széchenyi Terv támogatásával összesen 444 millió forintból valósult meg, az ország egyik legjelentősebb idegenforgalmi attrakciója. A vagyonkezelő Monostori Erőd Hadkultúra Központ Nonprofit Kft. célja egy komplex, önfenntartó, euro-regionális rangú, határon átnyúló kulturális központ kialakítása.

Program információk:
http://www.erod.hu
info@fort-monostor.hu
Tel.: +36 34 540 582

Kalmár Zita – Monostori Erőd Nonprofit Kft./Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37253,41675,16254″}