43158

Az utóbbi hetekben nagy vitát kavart a fizetőssé lett dunaszerdahelyi kórház parkolójának ügye a médiában és a közösségi portálokon is. Voltak, akik a város vezetését hibáztatták, és a polgármester lemondását követelték. Nagy József és Csicsai Gábor (mindketten Most-Híd) nyílt levélben Hájos Zoltán polgármestert és Kvarda József Nagyszombat megyei önkormányzati képviselőt (MKP), a dunaszerdahelyi kórház igazgatótanácsának elnökét is lemondásra szólították fel a kórházi előtti fizetős parkolókkal kapcsolatos szerződés miatt. A levélben többek közt azt írják „Hájos és Kvarda méltatlan, felelőtlen és korrupciógyanús hozzáállása miatt került sor ilyen szerződés elfogadására”. A Most-Híd politikusai szerint ez a fajta pénzszerzési lehetőség elfogadhatatlan. Azt is kifogásolták továbbá, hogy a szerződés idő előtti felmondása 4,5 millió euróval sújtaná a kórházat, és hogy a szerződés előkészítése közbeszerzés nélkül történt. A két képviselő emellett aláírásgyűjtésbe is kezdett annak érdekében, hogy a betegek és az alkalmazottak számára ingyenes maradjon a parkoló, állítólag eddig már 2000 aláírást sikerült összegyűjteniük.
Hájos Zotán polgármester az ügy kapcsán korábban bejelentette, hogy lemond a kórház igazgatótanácsbeli tisztségéről, mivel nem sikerült keresztülvinnie, hogy a parkoló a kórházba érkezők számára 1 óráig ingyenes legyen. A lemondása a törvények értelmében a közgyűlés legközelebbi ülésén lép hatályba.
Kvarda József viszont korábban azt nyilatkozta, megtámadja a nyílt levélben lévő kijelentéseket, miszerint „a szerződés korrupciógyanús”, valamint hogy a levél írói szerint „tudatos, átgondolt, korrupt viselkedésről” van szó. Kvarda szerint a Most-Híd képviselői által a nyílt levélben megfogalmazott vádakat jogi úton kell elrendezni. A Szabad Újságnak adott interjújában a kórház parkolója körül kialakult helyzet kapcsán elmondta, hogy a kórház előtti parkolás az utóbbi években teljesen kaotikussá vált, a kórházba érkezők gyakran nem tudták hol leparkolni a kocsijukat, mivel mindenki, akinek a környéken ügyes-bajos dolga akadt, oda rakta le a kocsiját. Emiatt sokszor a súlyos betegek több száz méter is kénytelen voltak a kórházig gyalogolni, ami már tarthatatlan volt.
Kvarda szerint a kórház előtti parkolás ügyének megoldása 2010 óta húzódik, akkor egy magánvállalkozó mélygarázsokkal szerette volna a parkolási gondokat megoldani, ám nem tudta előre megmondani, mennyibe kerülne majd a parkolás, ezért a megye elvetette a javaslatot, mivel úgy vélte, hogy egy pénzigényes beruházás nagyon megdrágítaná a kórház közelében a parkolást. Közben jöttek újabb javaslatok, ám az orvosok és nővérek béremelése olyan helyzetbe hozta a kórházat, hogy lehetetlenné vált saját költségen megépíteni egy korszerű parkolót. „2013-ban azonban már tarthatatlanná vált a helyzet, ezért az igazgatótanács megbízta a kórház vezetőjét, írjon ki közbeszerzési pályázatot a parkolás megoldására” – mondta Kvarda.
A kórház melletti Billa áruház parkolóját működtető cég ekkor felajánlotta, hogy elkészíti a kórház új parkolóját, ha 15 évre bérbe kapja azt. „Kaptunk az alkalmon, annál is inkább, mert a megegyezés szerint a tiszta bevételeken fele-fele arányban osztozik a kórházzal. Ennek az időnek a letelte után – a szerződés értelmében – 1 euróért kapja vissza a kórház a parkolót. Mi a kezdet kezdetétől tudtuk, hogy az új parkoló eleve fizetős lesz, hiszen a mai világban semmi sincs ingyen. Senki nem fog beruházni, ha nem lesz haszna belőle. Ezt az ajánlatot azért is mertük elfogadni, mert hátul továbbra is biztosítani tudjuk az ingyenes parkolást” – jelentette ki Kvarda. Fontos tudni azt is, hogy mindenki, akinek sürgős ügye van a kórházban, beteget hoz vagy visz, 10 percig ingyen parkolhat a kórház előtti parkolóban. Kvarda egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy az üzemeltető Vinci Park céggel további tárgyalásokat kezdeményeznek a szerződés megnyitásáról. Amint azt leszögezte, Hájos Zoltán polgármester kérésére azt javasolja, hogy a munkaszüneti napokon a parkolókat szabadon használhassák a város polgárai.
Sokaknak Dunaszerdahelyen azonban nem tetszik, hogy fizetőssé vált a kórház előtti parkoló, sokallják az ötvencentes óradíjat, ami a szerződés értelmében akár egy euróig is emelhető. A francia Vinci Park társaság szlovákiai leányvállalata a szerződés értelmében 15 évig üzemeltetheti a felújított és új parkolókat, ez alatt az idő alatt ez a cég felel a karbantartásukért is. Kvarda szerint a szerződésben azonban benne van, hogy a kórháznak beleszólási joga van az árba. Bár a parkolási díjból befolyt összeg nyilvánvalóan nem oldja meg a kórház anyagi gondjait, jól jön majd a felvonók vagy a nyílászárók cseréjéhez.
A dunaszerdahelyi kórház előtti fizetős parkoló kérdése nem egyedi jelenség Szlovákiában, hasonlóképpen van ez az ország más városaiban is. Az érsekújvári kórház előtti parkoló már évek óta fizetős, és nemrégiben Pozsonyban is aláírásokat kellett gyűjteni ahhoz, hogy engedményeket csikarjanak ki a ružinovi és ligetfalusi kórház parkolóit üzemeltető cégtől.

Felvidék.ma, dé