43737

Az egykor szebb napokat látott búcsi kultúrház miatt három éve komoly vita robbant ki a községben, miután kiderült: gazdasági nehézségekre hivatkozva eladásra kínálja a falu vezetése. A kultúrház javára gyűjtést kezdeményeztek.
Az épület egyébként a kilencvenes évek elejétől nem kultúrházként funkcionált, egy vállalkozó kartondobozokat gyártott benne. Azért is döntött annak idején az eladás mellett az önkormányzat, mert a vállalkozó nem akarta meghosszabbítani bérleti szerződését. A kulturális rendezvényeket évekig a községi hivatal dísztermében, vagy a szövetkezet, illetve az iskola konyhájában tartották.
Az eladási szándék hírére aláírásgyűjtés indult a faluban a kultúrház megtartásáért, népszavazást is tartottak a kérdésről, ami azonban az alacsony részvétel miatt sikertelen lett. A tavaly óta üresen álló épületet mégsem adták el.
„Folyamatban van a község és a Csemadok között a kultúrház bérbevételére vonatkozó szerződés megkötése – tudtuk meg Grajski Szabó Szilvia Csemadok-elnöktől. – Szeretnénk, ha újra visszaköltözne az élet az épület falai közé, viszont néhány dolgot mindenképpen rendbe kell raknunk. Az előzetes felmérés szerint a legszükségesebb állagmegóvás is 27–30 ezer euróba kerül: fel kell újítani a szociális helyiségeket, kifesteni a termeket, helyreállítani a befalazott vészkijáratot és még sorolhatnám.
A község vezetésével 2001 euró éves bérleti díjban egyeztünk meg, amit a tervek szerint nem készpénzben fizetnénk ki, hanem ilyen értékű munkát igazoló számlát nyújtanánk be az önkormányzatnak. Ennyivel növelve az ingatlan értékét. A teljes felújításra ennél sokkal több pénzre lenne szükség, amit csak pályázat útján lehetne előteremteni. Pályázni azonban csak a tulajdonosnak, azaz a községnek lenne módja. Ezért gyűjtést szervez a kultúrház állagmegóvási munkálatainak fedezésére a Csemadok helyi szervezete.
A gyűjtés a Szent István naphoz kötődő, 2013. augusztus 17-i jótékonysági koncerttel kezdődött és 2014. január 31-ig tart.
A gyűjtés szervezői felhívással fordulnak azokhoz a Búcsról elszármazott polgárokhoz is, akiknek szép emlékeik fűződnek a kultúrházhoz – ahol évtizedekig számtalan bált, lakodalmat, színházi előadást, koncertet tartottak –, hogy lehetőségeikhez mérten ők is támogassák ügyüket.
Az év végéig több Csemadok-rendezvényt is tartanak – a legközelebbi a parasztfesztivállal kiegészített szüreti felvonulás lesz szeptember 22-én –, amelyeken szintén kihelyezik a gyűjtőurnát. Ugyanakkor a nevesített adományozásra is lesz mód.
A Csemadok Búcsi Alapszervezete szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a kultúrház javára való gyűjtés befejezése alkalmából szervezett rendezvényére 2014. január 31-én és február 1-én.
„Január 31-én délután 14,30-tól 18,00-ig nyitva lesz a kultúrház minden kedves érdeklődő előtt. Aki szeretné megnézni az épület jelenlegi állapotát, és azt, hogy adományát mire adja, aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni, szeretné felidézni a régi szép időket, emlékezni a búcsi bálok, lakodalmak hangulatára, ezen a napon megteheti. Az érdeklődőket meleg teával, forralt borral várjuk egy kis beszélgetésre, nosztalgiázásra, visszaidézve a valamikori kultúrházi hangulatot.
A gyűjtés hivatalos lezárása alkalmából kultúrműsorral szeretnénk megköszönni mindazoknak a támogatását, akik hozzájárultak a kultúrház állagának megőrzéséhez, megmentéséhez.
A műsor február 1-én délután 14.30-kor kezdődik a VINTOP KARKÓ dísztermében.
Fellépnek: a búcsi óvódások, iskolások, a búcsi Csemadok férfikórusa, a muzslai Csemadok néptánccsoportja, az ebedi citerazenekar, a párkányi Vecserka Péter tárogatóval, a pati Hegedűs Fanni, a perbetei Margaret mazsorett- és táncklub, a farnadi Saróka Liliána, Cafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskolájának táncosai, Budapestről Derzsi György.
Este 20.00-tól – emlékezve a búcsi bálokra – MASZKABÁLT rendezünk, a talpalávalót a komáromi Krém zenekar szolgáltatja. A régi hagyományokhoz híven a bálban lesz tombolahúzás, seprű-, szív- és széktánc. Az asztalokon kulcsos és finom búcsi bor várja a bálozókat.
Belépő 2,50 €. A Csemadok alapszervezete a bál bevételét a kultúrház javára ajánlja fel.
Kultúrházunk javára való gyűjtésünk ezzel a rendezvénnyel hivatalosan lezárul. Aki úgy érzi, hogy e nemes ügyet – amelyet a Csemadok, mint a kultúrszervezet, magára vállalt –, támogatni szeretné, kérjük, adományával járuljon hozzá, hogy szülőfalunkban, Búcson is legyen méltó háza a kultúrának. Hiszen tudjuk, hogy környékünkön minden faluban van kisebb vagy nagyobb kultúrház, amely rendeltetésénél fogva azért épült, hogy a falu kulturális eseményeinek helyet biztosítson.
A búcsi kultúrház is helyet adott körzeti szavalóversenyeknek, zeneiskolának, színházi, cirkuszi előadásoknak, az irodalmi színpad, a tánccsoport, az éneklő csoport próbáinak, báloknak, híres énekesek, színészek léptek fel nálunk, itt gyűlt össze a falu fiatalsága, itt tartották meg a faluban működő szervezetek évzáró taggyűléseiket, itt léptek fel az iskolások, itt volt a maszkabál, és minden egyéb rendezvény, ami a kultúrát magába foglalja. Ha hasonló lélekszámú települések, mint Búcs, fenn tudják tartani kultúrházukat, és meg tudják tölteni kultúrával, mi, búcsiak is képesek vagyunk erre, egész évi kulturális rendezvényeink száma is ezt bizonyítja.
Adományaikat a Poštová banka a.s. 0020317339/6500 CSEMADOK základná organizácia Búč számlaszámra is átutalhatják. Minden kedves támogatónak köszönjük a hozzájárulást” – nyilatkozta portálunknak Grajszkiné Szabó Szilvia Csemadok-elnök.

Miriák Ferenc, Felvidék.ma
a szerző felvétele
{iarelatednews articleid=”32732,20488,19399″}