44140

Február 17-én 24 éve, hogy a nyitrai alakuló ülésen létrejött a Kereszténydemokrata Mozgalom. A KDH az egyetlen párt Szlovákiában, amely az 1990-es első szabad választás óta megszakítás nélkül tevékenykedik a politikai színtéren.
Az évforduló kapcsán Ján Figeľ, a KDH elnöke kijelentette, a kereszténydemokraták azon dolgoznak, hogy minél hamarabb eljöjjön az idő, amikor Szlovákiai kikerül a Smer-SD fölérendeltsége, a populizmus és a hatalom arroganciája alól, amikor a fehér kiszabadul a vörös árnyékából.
„Valós reményt szeretnénk nyújtani az emberek számára a hatékony igazságszolgáltatásra, a több munkalehetőségre, a gyermekes családok támogatására, a vállalkozások és a régiók fejlesztésére, a tisztességes emberek biztonságára és a leggyengébbekkel való együttérzésre” – jelentette ki a párt elnöke.
A kereszténydemokrata klubok már 1989 novemberében megalakultak, a létrehozatalukra szóló felhívás következményeiként. A helyi kereszténydemokrata klubok képviselői azután 1990. február 17-én Nyitrában megszavazták a párt nevét és az alapszabályát, illetve megválasztották a mozgalom első vezetését.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”42654,42546,39817″}