MK 2013 logo rgb

Bárdos Gyula indítása a köztársaságielnök-választáson növelte az MKP népszerűségét, támogatottsága stabilizálódott, sőt egyre növekszik.

A Focus közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint az MKP 5,9 százalékot kapna, a Most-Híd vegyes etnikumú párt pedig 6,2 százalékot szerezne, ha most lenne a parlamenti választás. Az államfői választás egy hónap múlva lesz, az MKP-jelölt Bárdos Gyulát hasonlóan növekvő támogatottsággal mérik. Ismerjük meg az összképet: Haják Szabó Mária villámértékelést kért Öllös László politológustól.
Továbbra is a Smer a legerősebb párt Szlovákiában, sőt a Focus ügynökség felmérése szerint az elmúlt két hónapban még nőtt a támogatottsága: ha most lennének a parlamenti választások, a választók 38 százaléka a szociáldemokratákra adná szavazatát.
Öllös László szerint amennyiben ezt az utolsó felmérést nézve összeadjuk az ellenzéki pártok eredményét, és összevetjük a kormányzó pártéval, akkor azt láthatjuk, hogy kis különbséggel ugyan, de a kormányzó Smer még mindig vezet. Tehát megverné az együttes ellenzéket is és minden bizonnyal ő alakíthatna kormányt.
A Most-Híd és a Magyar Közösség Pártja már egészen közel van egymáshoz a két párt. “A közelmúltban megjelentek olyan eredmények, amelyek ezt a tendenciát mutatták. Az MKP fokozatosan erősödik, a Most-Híd pedig ugyanilyen fokozatosan veszít a támogatottságból. Meg kell jegyezni, persze, hogy a Most-Híd néhány tizeddel most is többet kapott az MKP-nál, de már az MKP is bőven átlépte az 5 százalékos küszöböt.”
Arra a kérdésre, hogy Öllös László politológus szerint a Magyar Közösség Pártja növekvő támogatottsága összefügg-e azzal, hogy Bárdos Gyula személyében van magyar köztársasági elnökjelöltje, elmondta: “Mind a jelölt személyisége, mert szemmel láthatóan jó kampányt folytat, mind pedig az a tény, hogy egy magyar nemzetiségűt indítottak a köztársaságielnök-választáson, jót tett a pártja népszerűségének is” – szögezte le Öllös.

Kossuth rádió, Határok nélkül, D.L./ Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44086,44066,43727,42358″}