44326 3

A múlt héten zajlott le a Tompa Mihály vers és prózamondó verseny körzeti versenye Zselízen. A Művelődési Otthonban megrendezetett eseményen a zselízi alapiskolából és a város vonzáskörzethez tartozó iskolákból érkeztek a résztvevők. A jelenlévőket Gunyics János üdvözölte és buzdította a versenyre. A kiértékelést a zsűri elnöke tartotta, majd kiosztották az emléklapokat és díjakat. A járási forduló március 7-én lesz Léván. Az országos elődöntő pedig szintén Léván lesz március 26-án. Előre is drukkolunk a résztvevőknek és sok sikert kívánunk.
Amíg az iskolások szünidejüket töltik, az óvodában zajlik az élet, és áll a bál a szó szoros értelmében, hiszen tegnap a Művelődési Otthonban a farsangi maszkabálon vigadtak a gyerkőcök. A képek magukért beszélnek, köszönjük a jó szervezést az igazgatónak, Csókás Gabriellának, és a lelkes tanítónéniknek, akik nagy türelemmel foglalkoznak gyermekeinkkel.
Megtörténtek a beiratkozások, Máté Anikó iskolaigazgató elmondta, eddig 29 gyermeket van írattak be, ez már elegendő két osztály nyitásához. Ami az iskola épületét illeti, sajnos a helyzet eléggé súlyos, tetőcserére lenne szükség. Megtették a szükséges lépéseket. Miután az oktatási minisztériumtól nem kaptak támogatást, a pénzügyminisztériumba adják be a pályázatot. Jelenleg a beázások okozta károkat javítják az épületben.
Csak remélhetjük, hogy kérésük nem talál süket fülekre.

KA,Felvidék.ma
44326 1

44326 244326 4

{iarelatednews articleid=”42540,42300,40550″}