44515

Március 10-én a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi eseménnyel egy időben, 16 órakor tartotta rendezvényét az Esztergomi Polgári Körök és a Felvidéki Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás Esztergomban, a Prímás-szigeti országzászlónál. A Székely szabadság napján tömeggyűlést tartottak hétfő délután Budapesten is, a Hősök terén.
Esztergomban a Duna partján lévő Országzászlónál gyülekeztek magyar és székely zászlókkal, a polgári körök által szervezett helyi lakosok, és párkányi civil szervezetek képviselői.
A szimpátiatüntetés 16.00 órakor kezdődött a magyar himnusz eléneklésével, ezt követte Bánhidy
András ünnepi beszéde, aki ismertette az összejövetel célját, s a Székely Szabadság Napjának értelmét, a székely autonómia megvalósulásának esélyeit.
Felhívta a figyelmet a helyiek szolidaritására, a székely nép iránti tisztelet megvalósítási módszereire.
A Duna bal-parti magyarjainak együtt érző gondolatait mondta el Dániel Erzsébet, aki üzenetet tolmácsolt a székely testvérek felé, de az anyaországi magyaroknak is címezve: „továbbra is legyenek székely testvéreink a fáklyavivők, mert példát mutatnak emberségből, magyarságtudatból, hitbéli magatartásból, és az egymás iránti szeretetből. Tőlük erősödünk mi is felvidéki magyarok!
A magyar népnek itthon is tudatosítania kell, hogy egymásért ki kell állnunk, mert csak így lehet, s így maradhat újra a miénk a drága Hon, melyet akár a jövőbe nézve: Kárpát-Hazának is nevezhetnénk.”
A tüntetés szavalatokkal , majd a szózat és a székely himnusz eléneklésével ért véget, s a jelenlévők virágot és gyertyát raktak le az Országzászlót tartó emlékmű tövéhez.
A képek klikkeléssel nagyíthatók az esztergomi tüntetésről:
44515a44515b44515c44515d44515e44515f44515g

Budapesten, a Hősök terén a magyar és a székely himnusz eléneklése után György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke köszöntötte a Hősök terén összegyűlt tömeget, amely a tér mintegy ötödét foglalta el.

A Székelyföldért Társaság elnöke szerint “erőt kell felmutatni”, és sok emberre van szükség, mert “ideig-óráig el lehet hallgatni a tényeket, de már a román kormány is érzi, hogy Székelyföld autonómiájának szelleme kiszabadult a palackból”.
Szavai szerint ezt érzékeli már Szlovákia is, hiszen a napokban jelentették be, hogy az Európai Bizottság oldalán a Székely Nemzeti Tanáccsal szemben száll be az uniós polgári kezdeményezés elutasítása miatt indított perben. A magyar kormány viszont – fűzte hozzá – a székelyek mellett száll be az Európai Unió Törvényszékénél indított perbe.
“Mi a mozgalmunkat komolyan gondoltuk, kitartóak leszünk (…), kavics leszünk az európai döntéshozók cipőjében, bárhova lépnek, érezni fogják, hogy szúrja és nyomja őket, érezni fogják, hogy van itt egy probléma” – fogalmazott György-Mózes Árpád, hozzátéve, hogy ez egy pártok felett álló, közös ügy.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44484,42325″}