46018

Az egykor Ján Slota által elnökölt Szlovák Nemzeti Párt példájával mattolta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Német Szociáldemokrata Párt elnökét, aki az európai parlamenti választások kapcsán úgy látta helyénvalónak, ha belerúg egyet Orbán Viktor pártjába. A szocdem Sigmar Gabriel ugyanis tanácsot adott az európai konzervatívoknak: világossá kéne tenniük, hogy a soraik között (azaz az Európai Néppártban) nincsen helye az olyan EU-ellenes populista pártoknak, mint Orbán Viktor Fidesze, vagy a Berlusconi-féle Forza Italia. Semjén Zsolt a HírTv hétfő esti műsorában adott hangot felháborodásának a német politikus kijelentése miatt:
“Semmi köze hozzá, sem Magyarországhoz, sem ahhoz, hogy az Európai Néppártban ki van és ki nincs” – fogalmazott határozottan a miniszterelnök-helyettes, egyben a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.
Semjén emlékeztette a szelektív memóriával szenvedő német politikust arra a tényre, hogy a magyar kormánypártokat immáron évek óta érő folyamatos hisztériakeltés valahogy rendre elmaradt más esetekben. Példaként említette Ján Slota pártját, a magyargyűlölő, nacionalista Szlovák Nemzeti Pártot. A KDNP elnöke azt mondta, nem emlékszik, hogy Sigmar Gabriel bármit is szólt volna, amikor ez a “virtigli fasiszta párt” része volt a Fico-kormánynak. Aminek ugye az a különös pikantériája (legalábbis kívülről szemlélve), hogy Fico pártja ugyanannak az Európai Szocialisták Pártjának a tagja, mint a német szociáldemokraták.

szd, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45827,45692″}