45802

Őseink tudták, milyen fontos szerepe van a zenének mindennapjaikban. Kiénekelték örömüket, de bánatukat is. Mára már neves agykutatók is bebizonyították, milyen különleges szerepet tölt be az ének a kisgyermekek életében: amikor a gyermek énekel, nem fél, hiszen az agy nem képes mobilizálni a félelmet éneklés közben.
Édesanyaként és tanítóként minden nap szembesülök vele, milyen fogékonyak a gyerekek a zenére. Különös képességük van rá, hogy kiválasszák az igazi értékeket. Ösztönösen kedvelik a népdalokat, népi mondókákat, gyermekjáték-dalokat. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy minél kisebb korban kezdjük el a gyerekeket a népi kultúra szeretetére nevelni. Hiszen mindamellett, hogy a gyermek mozgáskultúráját fejleszti, megtanul közösségben dolgozni, odafigyelni társaira, fegyelmezetten viselkedni.
Láttam olyan magyarországi fiatalokat, akik kiskoruktól kezdve táncoltak, énekeltek és mára már nekik is gyerekeik vannak. Nagyon szerencsésnek mondhatják magukat, mert egy olyan közösségben nőhettek fel, ami nagyon sokat adott nekik. Olyan életforma ez, ami tisztaságot, értéket, helyes emberi magatartást, önmaga és ősei iránti tiszteletet hordoz.
Különös világ ez a néptáncosok világa. Amikor erre rájöttem, akkor határoztam el, ha már nekem nem adatott meg, 45802 1hogy néptáncot tanuljak, majd egyszer a gyerekeimmel megismertetem ezt a világot.
„Idén szeptemberben kezdtem Kisgéresben tanítani, így lehetőségem nyílt rá, hogy mozgósítsam a gyerekeket, de főleg szüleiket. Találtam egy nagyon kedves, ügyes tanító nénit, Kozma Riát, aki Nagykaposról jár hozzánk idén márciustól. Kéthetente két órában tanít a gyerekeknek gyermekjátékokat, mondókákat, tánclépéseket” – mondta a hírportálnak Furik Mária a a Kisgéresi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusa, aki a néptánckör megálmodója és szervezője is.
Nem csak helyiek, de Királyhelmecről, Pólyánból, Leleszről és Örösből is járnak gyerekek a játékos oktatásra. „Egy-egy foglalkozáson 18-20 kis táncos van jelen. Első fellépésünket június végén, a Kisgéresi Falunapok keretében mutatjuk be, amire nagy izgalommal készülünk” – magyarázta a néptánckör szervezője.

MV, Felvidék.ma