45756

Andrej Kiska szerint a Legfelsőbb Bíróság új elnöke legyen erkölcsi és szakmai tekintély. A megválasztott államfő először tartott sajtótájékoztatót azóta, hogy áprilisban megnyerte az elnökválasztást.
A június 15-én hivatalba lépő Kiska fontosnak tartotta, hogy megszólaljon a Legfelsőbb Bíróság körül kialakult vitában. A jelöltek személyét (Štefana Harabin, Janu Bajánková, Zuzanu Ďurišová) nem kommentálta, de megfogalmazta elvárásait, amelyekkel tulajdonképpen megüzente, Harabínt nem javasolja a főbírói székbe. Elmondta, hogy a Legfelsőbb Bíróságot olyan személynek kell vezetnie, aki erkölcsi és szakmai tekintéllyel is bír. Felszólította hát a Bírói Tanács tagjait, ezt figyelembe véve, felelősségteljesen hozzák meg döntésüket, hiszen az meghatározza igazságszolgáltatásunk jellegét. „A jognak egyformán kell érvényesülnie mindenki számára”, tette hozzá. Kiska úgy véli, Szlovákia legnagyobb problémája az igazságszolgáltatás, s emiatt veszítették el az emberek a bizalmat az állammal szemben. A Bírói Tanács tagjainak a változás vagy a folytonosság mellett kell letenniük voksukat. „Hétfőtől vagy megváltoztatják az igazságszolgáltatást, vagy elszalasztják ennek lehetőségét”, figyelmeztetett a leendő államfő.
Főként az ellenzék és a civil szektor részéről érkezett számtalan bírálat Harabín jelölésével kapcsolatban, akinek szerintük erkölcsi és szakmai tekintélye is jócskán megtépázódott az elmúlt években. Saját testületének bírái azonban őt jelölték. Valószínűleg a nyilvánosság hatására is döntött úgy a kormány, hogy saját jelöltet indít Bajánková személyében, míg Ďurišovát a Bírák a Nyílt Igazságszolgáltatásért nevű szervezet jelölte.
Ugyancsak vita tárgyát képezi, hogy a még hivatalban lévő, vagy már az új köztársasági elnök nevezze-e ki az új főbírát és az új alkotmánybírákat. .A Via Iuris társulás jogi szakértők véleményére hivatkozva szerdán kijelentette: a kinevezés már Andrej Kiska joga lesz. Az elemzések ezt azzal támasztják alá, hogy az ő megbízatási időszakában telik le a Legfelsőbb bíróság elnökének és az alkotmánybíráknak is a mandátuma.

BA, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”45231,45203,44745″}