45857d

A Szepsi Csombor Márton Napok soron következő programjaként május 17-én megtartották az Amatőr tötltöttkáposzta-főző versenyt Szepsiben a Városi Művelődési Központ szervezésében.

A néha eleredő eső ellenére egy nagyon jó hangulatú rendezvényt tudhatnak magukénak a szepsiek. A töltöttkáposzta főző versenybe tizenegy csapat regisztrált. Az udvarra belépve mindenütt finom illatok keringtek. A résztvevők kedvük szerint válogathattak, hogy kassai, szepsii vagy akár keleti ízek szerint elkészített káposztát kívánnak e fogyasztani. Természetesen nem hiányzott az üdítő sem, a jó hangulat és a gyerekek kedven szórakozása – az ugrálóvár. Nem csak a kicsik, de a nagyobbak is csúszkáltak, ugráltak, sőt voltak bátrabb felnőttek is, mint a tanító nénik vagy a fellépő csoportok egyike, akik csoportosan csúsztak le. Az egészen piciknek „motorkázási” lehetőség, vagy a nagyobbaknak a kézműves asztal is rendelkezésükre állt. Az egész család megtalálhatta a maga szórakozását. Az ételek megfőzése alatt és a nap folyamán népi mulatságra is sor került.Több helybéli csoport, kórus és az iskolák diákjai léptek fel. A verseny kiértékelése délután kettő órakor valósult meg. A harmadik helyezést a Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, a másodikat a Tomex Team csapata szerezte meg. Első helyezést ért el a szepsii Szakközépiskola, melynek csapata egyben a legvidámabb csapat is volt a résztvevők közül. Az értékelés után, délután három órakor Csonka András szórakoztató műsora vette kezdetét. A művész fellépésére a „Változtass Európán” elnevezésű MKP kampány keretén belül került sor. A rendezvényre megtelt az Amfiteátrum udvara. Az MKP EP képviselő jelöltek bemutatkozása után Csonka András nagy – nagy szeretettel fogadta a közönség, aki igazán színvonalas és szórakoztató műsort adott régi slágerekből, bevonva a közönséget is.
A Szepsi Csombor Márton Napok következő programjaként a Portugál című tragikomédiát nézhetik meg a Kassai Thália Színház előadásában és a Városi Művelődési Központ szervezésében. Az előadásról és a többi rendezvényről Eseménynaptárunkban ITT<<< olvashatnak.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
45857a45857b45857c45857e45857f45857g45857aa45857bb

BB, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45506″}