46360

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) keretében működő Felvidéki Tehetségsegítő Tanács (FTT) A Hazajárók nyomában címmel háromnapos tanulmányutat szervezett a szlovákiai magyar iskolák sikeres diákjai számára.
Az iskolák maguk javasolhatták tanítványaikat, akiket pedagógusaik kísértek el. A tanulmányút a Nemzeti Tehetségpályázat 2014-es támogatásának köszönhetően valósult meg. A résztvevőknek azonban hozzá kellett járulniuk a részvételi költségekhez.
A diákok három útvonalon juthattak el Tátraerdőfalvára. Galántáról indultak a szenci, csilizradványi, ekecsi, dunaszerdahelyi, vágsellyei, tallósi általános iskolások és középiskolások. A kelet-szlovákiai résztvevők a királyhelmeci, szádalmási és buzitai iskolából érkeztek a Magas Tátrába és Szepesség nevezetességeit a Galántáról érkezett buszon utazva tekintették meg.
Érsekújvárról a pozsonyi, a komáromi, a gútai, a búcsi, a hetényi, újvári, a madari és az udvardi iskolák diákjai és őket kísérő tanáraik indultak a másik buszon. Útközben csatlakoztak hozzájuk a lévai, zselízi, ipolynyéki, füleki, bátkai és tornaljai résztvevők. A csoportok 15 órakor a tátraerdőfalvi szállodában találkoztak. Az elkerülhetetlen intézkedések, elszállásolás után került sor a műsor részletes pontosítására.
Pünkösd vasárnapján a tátraerdőfalvi Kárpátia szállóban vertünk tanyát. A vacsora után a Csorbató körül tettünk egy sétát. A majd 20 hektáros tavat körbe sétáltuk és megtekintettük a környéken látható sportlétesítmények egyikét. Azután a szállodában gyűltünk össze. Pék László, az SZMPSZ elnöke üdvözölte a résztvevőket, elmondta a legfontosabb tudnivalókat, majd jómagam régi tátrai képeket vetítettem és ismertettem a Magas Tátra legfontosabb adatait és feltárásának történetét.
Ezután a diákok számoltak be róla, merre jártak útközben. Galántán a Kodály emléktáblát koszorúzták meg, majd Nyitraújlakon jártak, ahol Esterházy János emlékművénél tisztelegtek. Garamszentbenedek nem tervezett megálló lett, de az apátságot meglátogatták. Selmecbánya következett. A város megtekintése után Petőfi Sándor emléktábláját koszorúzták meg.
A kassaiak és „keletiek” vonattal érkeztek Tátraerdőfalvára. A márkusfalvi kastélyra, mely bútor- és hangszermúzeum otthona, csak röpke pillantást vethettek. Poprádon a városközpontot tekintették meg a haranglábbal, katolikus és evangélikus templommal, majd a Tátraalji Múzeum következet. Ez bemutatja a környék őskorától napjainkig terjedő emlékeit. Az őslényeket és maradványaikat, a régészeti feltárás nyomán előkerült emlékeket a gánóci neandervölgyi embertől kezdve a nemrégiben előkerült germán fejedelem sírján át Poprád történetét. A fejedelem V. sz.-ból származó sírját 2007-ben találták meg. A település- és folyónév a régi magyarban páfrány értelmű.
Az éjszaka folyamán egy pákosztos medve felfordította a szeméttárolót.
Másnap, június 9-én hegyi túra következett. A Tarajkára siklóval érkeztünk, majd elindultunk a Kőpataki-tó felé. Megnéztük a vízeséseket, az 1863-ban épített és felújított Reiner-menedékházat. Mentünk egyre följebb az erdei vihar nyomán szinte kopaszra tarolt területen, ahol mindenütt a pusztítás nyomait észleltük. Kora délután érkeztünk végcélunkhoz. Ezután egy átszállással libegő vitt minket Tátralomnicra, ahonnan még három kilométernyi gyaloglás után érkeztünk alaposan kifáradva szállodánkba. Összesen 10 km-t tettünk meg.
Délután indultunk a Szepesség megismerésére, melyről annak idején Cs. Szabó László esszéíró azt vallotta, hogy „Hitvallás és anyanyelv emberemlékezet óta faluról-falura változik; Szepesben például legalább öt nép keveredik; a katolikus és református magyar, a lutheránus, katolikus és ortodox szláv gyakran házszomszéd egymással. Beleszédülnék ebbe a tarkaságba, ha nem lebegne fölötte két angyal a magyar címerpajzzsal.”
Először Késmárkon álltunk meg, ahol megtekintettük a régi evangélikus fatemplomot, majd az újat, ahol Thököli Imre hamvai porladnak. A templomot a neves bécsi építész, Theodor Hansen tervezte. Koszorúzás után megálltunk Grosz Alfréd (1885-1973) tanár háromnyelvű emlékművénél, akit 1945-ben kitelepítettek a többi némettel együtt. Majd a temetőt látogattuk meg. Megálltunk Alexander Béla orvos családi sírboltjánál, aki a magyar röntgenológia úttörője és egyben áldozata lett. Ezután sétát tettünk a városban, megnéztük a várat és indultunk tovább Felsőzúgóra, ahol megtekintettük 20 átmérőjű természetes krátert. Még mindig tábla tiltja benne a fürdést, de ma már erre sokan fittet hánynak. Mélysége 4 m. Ezután Krúdy Gyula podolini emléktáblájánál tisztelegtünk, megnéztük a piaristák rendházát és templomát.
Az utolsó napon Szepesszombatra látogattunk. A gyönyörűen helyreállított városka főterén megtekintettük az 1848-as emlékművet, melyet „édes hazánk iránti szeretetből” emeltek. Mátyás király, Majunke Gedeon építész és Hönsch Anna Zsuzsanna emléktáblájánál álltunk meg. Ez utóbbi Benyovszky Móric, Madagaszkár királyának felesége volt. Azután következett a középkori Szent György-templom megtekintése, mely pazar oltáraival mindig elbűvöli látogatóit. A főoltáron a Gonoszt megtestesítő sárkány fondorlatait Lőcsei Pál nagyon érzékletesen mutatja be. Miközben felső mancsával megadja magát, alsóval a ló lábát akarja elkapni. A tanulság, a Gonosszal nem lehet egyességet kötni, mert az sohasem tartja be ígéretét. A templom egyik ékszere az „Istensír”, mely megmaradt és a kor színpadtechnikájának dokumentuma. Ezt Erzsébet angol királynő is megbámulta. Majd Lőcse városát, a „magyar Nürnberget” néztük meg. Gyönyörködhettünk a városházában, mely a Mikszáth-regényből készült film kapcsán vált közismertté. Láthattuk a régi városfalakat, Lőcsei Pál mester házát, akinek életéről oly keveset tudunk. A közeli szepesgörgői Csáky-kastély következett és a templom kertjében található Görgey-testvérek sírjánál tisztelegtünk. Dr. Görgey Béla (1894-1918) és Görgey Konstantin (1886-1918) huszár főhadnagyok, valamint Görgey Arisztid (1883-1916) nyugszik itt. Ez utóbbi Volhíniában esett el az első világháborúban. A másik kettő Trencsénkutason, 1918. december 5-én. (A síron hibásan Trencsénkutacs szerepel.) Sírfeliratukon a nevek előtt a következő szöveg olvasható: „Itt nygszik/ három görgői és toporczi GÖRGEY-testvér,/ mind a három hősi halált halt a hazáért:” Majd a nevek alatt egy Horatius idézet: „Dulce et decorum est pro patria mori” (Édes és dicső dolog a hazáért meghalni.)
1918. november 16-án Kassáról egy mindössze 17 tisztből és 30 önkéntesből álló csoport, melynek Moncskó István, kassai 5-ös honvéd huszár főhadnagya volt a parancsnoka, elindult megvédeni az ország nyugati határát. A Moncskó-különítmény Mágerl vezérkari ezredes csoportjához tartozott, melyhez összesen csupán 300 fegyveres tartozott.
November 20-án páncélvonat támogatásával Budatinig hatoltak előre. Csak három géppuskával rendelkeztek, de olyan ügyesen operáltak, hogy a csehek sokkal nagyobb ellenséges erőre gyanakodtak. Megtisztították a terepet egészen Csadcáig, majd a Zsolna melletti budatini Csáky-kastélyba vették be magukat. Meg akarták gátolni, hogy a morva határ felől beszivárogjon az ellenség. Azonban utánpótlást nem kaptak. Csupán a kassai kadétiskola 15-16 éves növendékei jelentek meg egy napon a vár alatt, azonban őket is később visszaparancsolták.
December 3-án a Károly-kormány a rózsahegyi demarkációs vonalig rendelte vissza őket, ám nem engedelmeskedtek. December 5-én elhatározták, hogy a már két hete cseh kézen levő Trencsént visszafoglalják, melyet négy zászlóaljnyi gyalogság és hat üteg tüzérség szállta meg. Nagybiccse előtt ellenségbe ütköztek és harcba bocsátkoztak. Óriási veszteséget okoztak a cseheknek, akik csak többórás harc után tudtak a még az életben maradottakat elfogni. A parancsnok, Moncskó István és a két Görgey-fivér ekkor esett el.
A többieket először ki akarták végezni, mivel nem akarták őket reguláris katonai erőnek elismerni. Ám végül Uherské Hradištěba, majd a brünni Spielberg kazamatáiba szállították őket. Ott raboskodtak amíg a végleges demarkációs vonalat meg nem állapították. Ezután Losoncnál adták át őket…
Még annyi időnk maradt, hogy egy középkori városkát, Szepeskáptalant megtekintsük, melynek teljes várfala megmaradt és lényegében egy utcája van: a kanonoksor.
Ebéd után mát búcsúztunk is és az iglói vasútállomáson egy részünk kiszállt, hogy vonattal folytassuk utunkat. A többiek nyilvánvalóan szerencsésen érkeztek meg otthonaikba. Fáradtan, de élményekkel telve. Meggyőződhettek róla, a Szepesség történelmünk okán a miénk is!
A Sztruhár-házaspár filmet készít a kirándulásról, melyet több csatorna fog levetíteni.

Balassa Zoltán, Felvidék.ma