47061a

Már megtekinthető a Színházi lábjegyzet 25. része, a Komáromi Jókai Színház internetes műsorának júniusi adása.

Műsorunk előző részében a színház mesebemutatóiról esett szó, az évad utolsó Lábjegyzetében pedig a 2014/2015-ös évad új bemutatóival ismerkedhetnek meg a nézők.
Tóth Tibor igazgató néhány percben részletesebben beszél a bemutatandó művekről. Az új évadban a Bányavirág, a Különös házasság, a Csirkefej, az Álszentek összeesküvése és Az Őrült nők ketrece színművek kerülnek bemutatásra.
Mihail Bulgakov Álszentek összeesküvése színmű lesz a tavasz első bemutatója Martin Huba rendezésében. Székely Csaba Bányavirág című művét Keszég László rendezi. Mikszáth Kálmán Különös házasság című művét Závada Pál átiratában Valló Péter viszi színre. Spiró György Csirkefej című drámájának Forgács Péter lesz a rendezője. Jean Poiret Az Őrült nők ketrece művét a homoszexualitásról Méhes László rendezi.
Tóth Tibor igazgató elmondta, hogy a Komáromi Jókai Színháznak az a legnagyobb érdeme, hogy az elmúlt évadokban egy nagyon markáns, nagyon erős művész-színházi jelekkel, eszközökkel megtűzdelt szórakoztató népszínházat, egy profilt sikerült kialakítania. Ez ugyanúgy meg tud felelni a “maroknyi létszámú” felnőtt közönségének, mint a gyerek-, az ifjúsági és a vidéki közönségnek is. “Részünkre az a legnagyobb kihívás és az a legnagyobb motiváció, hogy ezt a szintet tartsuk. Ez nagyon fontos, mert a szakmai referenciák, a szakmai megítélés sem elhanyagolandók, amelyek szintén nagyon pozitívak az elmúlt években” – mondta a színházigazgató.

A műsor ITT ill. a Magyar Interaktív Televízióban ITT>>> tekinthető meg.

Bányavirág – olvasópróba a Komáromi Jókai Színházban
A Komáromi Jókai Színházban megtartották a következő évad első produkciójának olvasópróbáját, ám a darab színpadra állítása csak a nyári szünet után kezdődik el.
Székely Csaba Bányavirágját Keszég László rendezi, az előadásban Tóth Tibor, Mokos Attila, Bárdos Judit m.v., Bandor Éva és Fabó Tibor látható majd. A mű – ahogy a rendező fogalmazott – a melodráma és a komédia között egyensúlyozik.
A szerző maró öniróniával és nagy adag fekete humorral mutatja meg, mi rejtőzik az idilli székely kapuk mögött: munkanélküliség, kilátástalanság, derékba tört álmok…
A történet hősei, egy erdélyi kis falu lakói, képtelenek változtatni az életükön, helyette az alkoholizmus módszerét választva lassan tántorognak az önpusztítás felé.
A bemutató időpontja 2014. szeptember 26.

Felvidék.ma
Fotó:  Görözdi Szilárd

Bandor ÉvaBányavirág-olvasópróbaBárdos JuditFabó TiborKeszég László - rendezőMokos AttilaTóth Tibor

{iarelatednews articleid=”46254,45542″}