47598 1

Az Ipolysághoz tartozó Tesmag községben július 26-án negyedik alkalommal szervezték meg a Tesmagi Vigasság elnevezésű ünnepséget. A rendezvény főszervezője a Csemadok Tesmagi Alapszervezete és a tesmagi helyi önkormányzati testület  volt.
„A rendezvényünket a helyi hagyományok jegyében igyekszünk megszervezni. Az esemény programjaival főleg a gyerekekre fókuszáltunk, hiszen ők az öröklött és őrzött hagyományaink továbbvivői” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Pál Gyula főszervező, a helyi Csemadok-szervezet elnöke. Hozzáfűzte, igyekeztek értékálló és ismeretközvetítő programot összeállítani, ezzel is szakítva a szokványos falunapi programsorozattal.
„Az eltelt négy évben egyrészt folyamatosan változtattunk a rendezvényen, ám a fő irányvonal megmarad: az emberi kapcsolatokra építünk. Az emberi kapcsolatok révén értéket teremtünk. Az értékteremtéshez pedig elődeink örökségét próbáljuk felhasználni” – fogalmazott a szervező.
A szombati program a helyi templomban szentmisével kezdődött, ezt követően az első világháborúban elesettek templomkertben álló emlékművét koszorúzták meg a résztvevők. A koszorúzás helyszínén a balassagyarmati Tormay Cécile Irodalmi Társaság zenés-verses összeállítással lépett fel.
A helyi sportpályán többek között népi hagyományos játékokat mutattak be a gyermekeknek. Ügyességfejlesztő és logikai játékokat is kipróbálhattak a legkisebbek. A bemutatott játékok többsége a várjátékok hangulatát tükrözte, melyben örömmel vett részt a célközönség. A szervezők sportolási lehetőséget is biztosítottak, a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub támogatásával a helyi sportpályán hordozható kosárpalánk, valamint kézilabdakapu várta a sportolókat.
A néphagyományt bemutató kulturális programról a nemrég alakult ipolynagyfalui hagyományőrző csoport, valamint a százdi citerazenekar mellett a tesmagi Cseperedő gyermekcsoport gondoskodott. A programot kézműves foglalkozások, illetve a solymárok bemutatkozása színesítették. A rendezvényen  tájjellegű ételkülönlegességek versenye formájában a gasztronómia is szerephez jutott.
A Csemadok helyi szervezete három évvel ezelőtt alakult újjá Pál Gyula vezetésével. Mint mondta, egy lappangó szervezetet igyekeztek feléleszteni. Az eltelt időszakban több hagyományteremtő rendezvényt indítottak el, ezek egyike a Tesmagi Vigasság is, további nagyszabású rendezvényük a szeptember végi szüreti felvonulás, amelyen szintén a néphagyomány kerül előtérbe, hiszen a felvonulók nagy része népviseletbe öltözve jelenik meg. „A rendezvényeinket  a hagyományőrzés fontossága jellemzi. Emellett  egyéb egyszeri alkalmakkal is igyekszünk színt vinni a tesmagiak hétköznapjaiba” – mondta Pál Gyula.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: Pál Gyula
Kézműves foglalkozások is voltakKözépkori játékokRégi játékok bemutatója TesmagonSolymárokSzázdi citerások

{iarelatednews articleid=”47170,42741″}