48138

Ipolyságon augusztus 23-án, a Szent István-napi ünnepség keretében a városháza nagytermében a Felvidéki Rockszínház előadásában bemutatták a Megfeszített c. rockoperát. Oros Zoltán, az MKP polgármesterjelöltje köszöntötte a közönséget, ünnepi beszédet Csáky Pál EP-képviselő mondott.
Csáky Pál beszédében István király nagyságára emlékeztetett.
“Számos gondolata, felismerése ma is érvényes, mint pl. az, hogy egy nép felmorzsolódik, ha nem kap biztonságot és megtartó erőt. Komoly tudósok is vallják, István királynak fiához, Imre herceghez írt intelmei lényegében az első alkotmány gyökerének is tekinthetők. Bennük foglaltatik, hogy akkor lesz erős a birodalom, ha az erkölcs és igazság uralkodik az országban. 1100 évvel ezelőtt gyakorlatilag a mai szociális állam filozófiáját körvonalazták!
“Büszkék lehetünk arra a szellemi nagyságra, amelyre a magyar állam épült” – mondta Csáky Pál, aki úgy látja, egy olyan mai korszakban, amikor a kiüresedés és az elidegenedés veszélyével szembesülünk, ismét szükségünk van Szent István bölcs példamutatására.
Az MKP EP-képviselője egy konkrét példára is rámutatott: döbbenten szembesült azzal a statisztikával, miszerint a felvidéki magyar polgárok többsége a szlovákság véleményével méri önmagát. Magyarán, ha a szlovákok valamit elfogadhatónak tartanak, akkor azt mi is elfogadjuk, ha valami ellen fellépnek, akkor mi is úgy teszünk – attól függetlenül, hogy ez a mi érdekünk-e vagy sem. 
„Nagy veszélyt jelent ez. Önmagunktól, a mi belső magyar világunktól idegenedünk el. Vállalnunk kell magunkat, belső értékeinkhez legyünk hűek – Szent István gondolatainak megfelelően” – szögezte le Csáky Pál. 

on, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48064,47958″}

Oros Zoltán A közönség egy része A közönség Felvidéki Rocjszínház