47861

A Rimaszombat és a Poprád 1-1-es döntetlent játszott egy alacsony színvonalú mérkőzésen a DOXXbet Liga 3. fordulójának szombati mérkőzésén a keleti csoportban.

Jól kezdődött a mérkőzés a hazaiak számára, hiszen öt perc sem telt el a találkozóból, amikor a labda már a vendégek hálójában táncolt, Čertík jobb oldali beadása az ügyetlenkedő kapus fölött a hosszú sarokban kötött ki (1:0).
Az egyenlítésre nem kellett sokat várni, hiszen a 13. percben egy kapusról kijövő labdát Ujčík senkitől sem zavartatva magabiztosan lőtt a kapuba (1:1).
A gólokat követően aztán nagyot esett az iram, a játékosok kedvetlenül, mindenféle elképzelés nélkül játszottak, egymás hibáiból éltek, a kapukra teljesen veszélytelenek voltak. A hazaiak ott folytatták, ahol az előző bajnokságban abbahagyták. Nem is csoda, hogy a közönség elégedetlen volt a félidő lefújásakor.
A szünet után sem változott a játék képe, többnyire mezőnyben folyt a játék. Egyik csapat játékosai sem törték magukat, hogy gólt szerezzenek, így kérdéses, meddig kellett volna a feleknek focizniuk ahhoz, hogy újabb gólt láthasson a nem túl népes nézősereg. A döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedett, hiszen a Rimaszombat és a Poprád is négypontos a forduló után.
A rimaszombatiak legközelebb szombaton játszanak, méghozzá az elmúlt idényben a III. liga keleti csoportjában bronzérmet szerző alsókubiniak otthonában. A gömöriek addig azonban még szerdán is pályára lépnek az OŠK Baník Stráňavy (IV. liga, észak) csapata ellen idegenben a Szlovák Kupa második fordulójában.

Rimaszombati VSK – FK Poprád 1-1 (1-1)
Rimaszombat, 314 néző, v.: Ihring – Bóllo, Hrdlička, Fajčík
Rimaszombat: Prošovský – Šlosár, Hladík, Sivčevič, Morháč – Petrán, Zahranychnyy (Popovič, 46.) – Köböl, Čertík, Kotľár – Chovanec (Kovács, 72.)
gólszerző: Čertík (5.), illetve Ujčík (13.)
sárga lap: Ferenc (19.), Ujčík (90.) mindkettő Poprád.

Csomós Elemér, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40814″}