47958

Augusztus 20-a az egyik legrégibb magyar ünnep: Szent István király, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja, az új kenyérnek az ünnepe. Ez alkalomból Felvidéken is számos helyen szerveznek megemlékezéseket, ezekből válogattunk.
Kisebb településeken jellemzően az ünnepnapot megelőző, vagy utána következő hétvégén tartják, míg a nagyobb, magyarok által lakott városokban több napos ünnepségsorozatot szerveznek. A programkínálatot folyamatosan frissítjük, meghívókat, javaslatokat az info@felvidek.ma e-mail címre várjuk.

Augusztus 13-17-a között Kolonban valósult meg a Szent István búcsú. A Koloni Római Katolikus Szent István Plébánia szervezésében immár hagyománnyá vált a zoboraljai Szent István-napi ünnepség, amelynek keretén belül a templomban elhelyezésre került Szent István király ereklyéje. A rendezvényről Eseménynaptárunkban ITT olvashatnak. Képes beszámolónkat ITT találják.
Augusztus 14-én Királyhelmecen is elkezdődött az az Emlékezni, megmaradni rendezvénysorozat. A Szent István napok Bodrogközben programsorozat keretében több műsor is megvalósul. Szakály Sándor történész rendhagyó történelem órát tartott 18 órától. Az Edda A kör musicalt mutatta be a Szabadidőközpontban 19 órától. A programok augusztus 17-én folytatódtak, melyről ITT számoltunk be.
Augusztus 15-én két nagyobb településünkön is kezdetét vették az ünnepségek:
Nagymegyeren augusztus 15-17-e között immár huszonnegyedik alkalommal szervezték meg a Nagymegyeri Szent István Kulturális Napokat. A rendezvényről Eseménynaptárunkban ITT olvashatnak. Képriportunkat ITT tekinthetik meg.
A Dunaszerdahely-i Szent István-napokra augusztus 15-20-a között került sor. A rendezvényről Eseménynaptárunkban ITT olvashatnak. Képes beszámolónk ITT érhető el.
Augusztus 16-án Vajka Község Önkormányzata a Vajk Polgári Társulás és a Csemadok helyi alapszervezetével közösen szervezte meg a XI. Szent István napot Vajkán. A rendezvényről Eseménynaptárunkban ITT olvashatnak.
Augusztus 17-én további hét településről kaptunk hírt: Nánán, Királyfiakarcsa – Cserkészligeten, Nagykapos, Borsiban, Bátorkeszin és Dunamocson valamint Királyhelmecen is ünnepeltek.
Királyhelmecen a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás szervezésében valósult meg a Szent István napok Bodrogközben elnevezésű rendezvény, melyre augusztus 17-én, 19 órai kezdettel került sor.
Ünnepi beszédet Wetzel Tamás nemzetstratégiáért felelős helyettes államtitkára mondott, melyről ITT számoltunk be. Ezt megelőzően 11.00 órától a Futballpályán egy különleges meccset rendeztek, ahol a Királyhelmeci Öregfiúk és a Budapesti Színészválogatott mérkőztek meg egymással. Utóbbi Nemcsák Károly vezetésével.
Augusztus 18-án két nagyobb városban voltak illetve kezdődtek megemlékezési ünnepségek:
Somorján idén a Szent István Napokat augusztus 18-23-a között szervezi meg a Csemadok Somorjai Alapszervezete, valamint az Immortál Alapítvány. A programot Eseménynaptárunkban ITT találják, a beszámolót ITT érik el.
Füleken a Magyar Közösség Pártja szervezésében valósult meg a Szent István-napi ünnepség a Városi Művelődési Központba augusztus 18-án 19.00 órai kezdettel. A jelenlevőket Szvorák Zsuzsa, az MKP füleki polgármesterjelöltje köszöntötte. Ünnepi beszédet Berényi József, az MKP elnöke mondott. A rendezvényen fellépett a Magyar Állami Népi Együttes. Bővebben Eseménynaptárunkban ITT olvashatnak a rendezvényről. Képes beszámoló ITT.
Augusztus 19-én a Csemadok Érsekújvári Alapszervezete kenyérszenteléssel egybekötött Szent István-napi ünnepséget 18.00 órai kezdettel tartotta. Ünnepi szónok: Gubík László, a Via Nova Ics elnöke volt, képes beszámolónk ITT.
Augusztus 20-án információink szerint a következő öt helyszínen tartottak megemlékezési ünnepséget:
Szepsiben a Via Nova Ifjúsági Csoport szervezésében valósult meg az új kenyér ünnepe. A rendezvény programját Eseménynaptárunkban ITT találják. A képriportot ITT tekinthetik meg.
Komáromban a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, valamint a Palatinus Polgári Társulás rendezett Szent István Napi ünnepséget. A rendezvényről Eseménynaptárunkban ITT , a beszámolónkat ITT olvashatják.
Pozsonyban az ünnep alkalmával immár hagyományosan Szent István-napi magyar nyelvű szentmisére került sor. Pontosabban ITT olvashatnak róla.
Makrancon a 18.00 órakor kezdődő ünnepi szentmisében az egybegyűltek az első szent magyar család közbejárását kérve, Ferenc pápa tanítása nyomán azért esedeztek, hogy megerősödjenek az Isteni Irgalmasságba vetett hitben, növekedjenek a remény és a kultúra összhangjának keresésében, tökéletesedjenek a szeretetben, hogy senkit ki ne selejtezzenek. A rendezvényről Eseménynaptárunkban ITT olvashatnak.
Köbölkúton a Csemadok alapszervezete ünnepélyes keretek közt emlékeztek meg az államalapításról augusztus 20-án 18 órai kezdettel.
Kassán, augusztus 20-án, 17 órakor az Orsolyiták templomában Szent István-napi ökumenikus istentiszteletre került sor a történelmi egyházak szervezésében.
Augusztus 20-án 21.00 órakor több településen is meggyújtották a szolidaritás tüzét.
Augusztus 21-25-e
között szervezi Tardoskedd Önkormányzata a Szent István Napokat a községben. A rendezvénysorozat tizenhatodszor valósul meg, a programját Eseménynaptárunkban ITT találják.
Augusztus 22-én Udvardon a Csemadok Udvardi Alapszervezete ünnepélyes keretek közt emlékezik meg az államalapításról 18 órai kezdettel. A koszorúzással egybekötött megemlékezés a Szent László szobornál, új kenyér áldással lesz megtartva. Ünnepi szónok: Berényi József, az MKP országos elnöke. A megemlékezést követően ünnepi koncertre kerül sor. Fellép Dinnyés József daltulajdonos. További részletek Eseménynaptárunkban ITT.
Tornalján is a Csemadok Tornaljai Választmánya, az MKP Járási Elnöksége és Alapszervezete, valamint a Rákóczi Szövetség helyi szervezete 2014. augusztus 22-én, pénteken Szent István – napi ünnepséget szervez. Az ünnepség programja Eseménynaptárunkban ITT olvasható.
Augusztus 23-án
Ipolyságon a Felvidéki Rockszínház előadásában, a Megfeszített című rockoperával várják az érdeklődőket. A vendég Csáky Pál, az MKP Európai parlamenti képviselője lesz. A meghívót ITT találják Eseménynaptárunkban.
A Csemadok Kosúti Alapszervezete, a Berkenye Kulturális Egyesület és a Magyar Közösség Pártja helyi szervezete tisztelettel meghív mindenkit a Szent István Király Napra, melyet 2014. augusztus 23-án, szombaton tartanak meg a kultúrház térségében. A programot az Eseménynaptárunkban ITT olvashatják.
A kassai Felsőbankón, az Aranyszarvas Panzió kerthelyiségében, 2014. augusztus 23-án, szombaton 14.00 órakor első ízben kerül sor első királyunk, István tiszteletére a Szent István Napi Találkozóra. A programot Eseménynaptárunkban ITT tekinthetik meg.
Még augusztus 24-én is valósulnak meg megemlékezési ünnepségek, így  Zselízen és Ógyallán is sor kerül Szent István napi ünnepségre és kenyérszentelésre, valamint a Via Nova ICs tornai alapszervezete az államalapítás alkalmából augusztus 24-én, 15.30 órától ünnepélyes keretek közt emlékszik meg a kettős keresztnél Tornán a régi temetőben.

I. István uralkodása idején még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is azon a napon halt meg.
Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. 1222-ben az Aranybulla rögzíti a szent király ünnepének (törvénynapok) megtartását.
Az évszázadok során több változtatás történt az ünnepnappal kapcsolatosan, így például 1771-ben Mária Terézia elrendeli Szent István ünnepének megtartását augusztus 20-án, valamint rendelkezik arról, hogy az ereklyét évente hat alkalommal lehet közszemlére helyezni.
1891-ben munkaszüneti napnak nyilvánítják Szent István ünnepét, 1948-ban Szent István helyett az új kenyér ünnepének nevezik át a napot. 1950-ben betiltják a körmenetet, majd 1989-ben, negyven év után ismét megrendezik a Szent Jobb körmenetet a Bazilikánál.
Augusztus 20-át, mint hivatalos állami ünnepet 1991-ben iktatták törvénybe Magyarországon, ahol azóta is munkaszüneti nap.
A közmédia is készül az ünnepre.katonai részvétellel zajlik a körmenet: koronaőrök és egy díszegység kíséretében rendezik meg a Szent Jobb körmenetet, mondta a lebonyolítást szervező vezérőrnagy. Ebben az évben első alkalommal a Honvédelmi Minisztérium szervezi meg az államünnepség rendezvényeit.
Az augusztus 20-i ünnepségsorozatból nem maradhat el a tűzijáték, idén a magyarság eseménydús történelme jelenik meg a csaknem félórás attrakció során. Erről ITT adtunk hírt.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47945,47912,47872″}