48221

Az új iskolaévben változik az oktatási törvény is. A törvénymódosítás értelmében 2,0 átlagig vehetők fel a leendő gimnazisták, ugyanakkor 2,75 átlagot szabtak meg az érettségit nyújtó szakiskolák esetében.
A középiskolai felvételikor az kötelező tantárgyak nyolcadikos év végi eredményét, valamint a kilencedikes féléves átlagát veszik alapul. A módosítás értelmében az átlagba nem számítódnak bele nevelési tantárgyak érdemjegyei. A fenti szabálymódosítások nem érintik a nyolcéves gimnáziumokba, illetve a konzervatóriumokba jelentkezőket.
Szeptember elsejétől a pedagógiai dokumentációt is érinti az oktatási törvény módosítása. Az adminisztratív terhek csökkentése érdekében már nem lesz kötelező pár nyomtatvány kitöltése. Idetartozik többek között a diákok személyi aktája, az iskola munkaterve vagy az egyes tantárgyak tematikus oktatási-nevelési tervei.
Mindamellett a Skolskyservis.sk honlap értesülései szerint leendő kilencedikesek 2015. áprilisában írják meg a Teszt 9 országos tudásszintmérő tesztet. Továbbá november folyamán egyes kiválasztott tanintézményekben ellenőrző tesztelésre kerül sor az ötödikeseknél, mely a szlovák nyelv és irodalom, a magyar nyelv és irodalom, illetve a matematika tantárgyakat érinti.
A munkaerő paci követelményekre reagálva az oktatási tárca több új szakirányú középiskolai képzés beindítását engedélyezte. Ilyen a kliens menedzser szak valamint a Szlovák Erdészeti Kamara kérésére az erdészet és erdészeti menedzment szak

PP, Felvidék.ma
Fotó: Skolskyservis.sk
{iarelatednews articleid=”48191,48152″}