48686

Megnyílt Komáromban, a Limes Galériában a Csallóköz szakrális emlékei c. kiállítás, amely az ötletgazda, egyben amatőr fotográfus Rudolf Hanuljak, nyugalmazott bankár és segítője Pavol Pánik, közel 7 éves munkájának gyümölcse. A nagyszabású tárlaton megközelítőleg 200 fényképet állítanak ki Csallóköz 100 településéről. A fotók különböző vallási felekezetek építészeti emlékeit örökítik meg.

A templomok és imaházak mellett megörökítették Csallóköz kisebb szakrális műemlékeit is: temetőket, kápolnákat, kolostorokat, kereszteket, szentek szobrait, lourdes-i barlangokat. Különböző korokat felölelve, a koraközépkortól egészen napjainkig. A beltéri fotók igazán izgalmasak, láthatóak a berendezések, ruhák, liturgikus eszközök, kegytárgyak. A falvak és városok történelmi egységét figyelembe véve született meg a koncepció, melynek szövegi részének szakmaiságát a társszerző, Pavol Pánik, a pozsonyi Comenius Egyetem Pedagógia Karának nyugalmazott tanára garantálja.
A többéves közös munka gyümölcsét katalógusba rendezve szintén áttekintheti a látogató közönség. Ebben a készítők hat részre osztják a dokumentációt: Pozsonypüspöki és környéke, Somorja és környéke, Dunaszerdahely és környéke, Nagymegyer-, Gúta, – Komárom és környéke. A tárlat kiegészül további 1700 fotóval, amely interaktívvá teszi a kiállítást. A betérő látogató – ha szán rá időt – a teljesség igényével tekintheti meg Csallóköz szakrális emlékeinek fotóit egy kivetítő segítségével. A nagyméretű televízió képernyőjén pedig a komáromi és gútai felvételeket tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlatot a remekül kiválasztott zenei aláfestés teszi még élvezhetőbbé. A látogatókat kétnyelvű képaláírások segítik a tájékozódásban.
Jelen kiállítás a sorban az ötödik, ezt megelőzően láthatta már a közönség Pozsonypüspökiben, Somorján, Dunaszerdahelyen és Nagymegyeren. A komáromi ünnepélyes megnyitón a helyi Concordia Vegyeskar örvendeztette meg a műkedvelő közönséget, Stubendek István vezényletével. Előadásukban elhangzott a Jubilate Deo, valamint Tóth Péter szerzeménye, a népi szövegekre komponált Pénteki ima, amelynek aktualitását a szeptember 15-i Hétfájdalmú Szűz Mária napja adta. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel Komárom vallási felekezeteinek képviselői.
Liszkáné Juhász Ilona és Liszka József néprajzkutatók, a Fórum Intézet munkatársai szlovák és magyar nyelven méltatták a kiállítást. Elmondták, példaértékű Rudolf Hanuljak és Pavol Pánik munkássága, hiszen ilyen átfogó fotografikus feltérképezése Csallóköz szakrális emlékeinek ez idáig még nem volt. A digitalizált fényképek az egyházi építményekről, emlékekről nagy jelentőséggel bírnak: kordokumentációk. Kiemelték, az alkotók nemcsak a laikus közönség számára alkottak maradandót, de a térséget kutatók tudományos munkáját is elősegítik ezzel az összefoglaló gyűjteménnyel. Mindemellett kihangsúlyozták az alkotók példaértékű lelkesedését, hiszen nyugdíjas éveiket „áldozzák” fel erre a nagyszabású, dokumentarista jellegű munkára. Mindezt annak ellenére, hogy egyikőjük sem Csallóköz szülötte, mégis a legnagyobb csodálói a térségnek. A szerzőpáros tökéletesen kiegészíti egymást: Rudolf Hanuljak a fényképezés mellett a kiállítás anyagi hátterét vállalta magára, míg Pavol Pánik történelem szakos volt egyetemi tanárként a tárlat szakmaiságáért felel.
A komáromi helyszín, a volt Katonatemplom, a mai Limes Galéria, talán a legméltóbb az eddigi kiállítótermek közül, hiszen ez a helyszín harmonizál a leginkább a kiállítás tematikájával. A megnyitó beszédekben elhangzott, hogy a két szerző munkássága tökéletesen megfelel a szakmai elvárásoknak, sőt, azzal, hogy az alkotók mind felekezeti, mind nemzetiségi, mind néprajztudományi szempontból teljességre törekedtek, túl is szárnyalja azt. A kiállítás október 5-ig látogatható.

Szalai Erika, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban tekinthetők meg ITT>>>.
{iarelatednews articleid=”48375,47508″}