48642

Marián Kotleba, a Besztercebánya Megyei Önkormányzat elnöke közismert szélsőséges megnyilvánulásairól és Brüsszel-ellenességéről. Az Európai Unióval (EU) szembeni averziója miatt úgy tűnik, az elkövetkező hét éves költségvetési időszak pályázataiban a megye nem vesz részt. Ez a helyi önkormányzatok, kistérségi társulások számára bővíti a lehetőségeket, véli Csúsz Péter, a megyei önkormányzat MKP-frakciójának vezetője, Losonc egyik polgármesterjelöltje.
Nemcsak hogy a fejlesztések terén nem él a megye az EU kínálta lehetőségekkel, még ennél is rosszabb a helyzet, mondta el a Felvidék.ma-nak Csúsz Péter. „Régebbi nyertes pályázatainkhoz nem írja a lá a szerződéseket, nem indít közbeszerzési eljárást, a megye vezetője továbbra is mereven elutasítja az uniós támogatást. Ennek egyik legmarkánsabb példája épp Losonc esetében egy szociális otthon felújítása elnyert 2 millió eurót utasított el, nem volt hajlandó aláírni az idevonatkozó szerződést” – sorolja a frakcióvezető, aki komoly szóváltásba is keveredett emiatt Kotlebával. Interpellálta a megyefőnököt többször is ez ügyben, de mindig kitérő választ kapott írásban. „Legutóbb már csak azt a kérdést tettem fel neki, miért nem tartja be Szlovákia törvényeit, amelyeknek érvényeseknek kell lenniük Besztercebánya megyében is. Ha van egy érvényes megyei határozat, ami az elődje aláírt, van egy nyertes pályázat, akkor miért nem írja alá a szerződést? Érdeklődéssel várom a válaszát” – jegyezte meg Csúsz. Úgy véli, nagyon valós a veszélye, hogy a megye kimarad az unió 2014–20-as programozási időszakának pályázataiból, másrészt viszont ez rendkívüli esélyt jelenthet a helyi önkormányzatoknak, kistérségi társulásoknak, mert egy nagy konkurens esik ki ily módon az uniós pénzekért való vetélkedésből. „Most nagyon oda kell figyelni, hogy kiket választunk, a talpraesett polgármesterek irányította önkormányzatok megteremthetik a régió felemelkedésének jövőjét” – vázolja a lehetőségeket a frakcióvezető.
A határon átnyúló szlovák-magyar fejlesztések kérdésében viszont még nem ismert Kotleba álláspontja, pedig a tavasszal a kormányfők által szentesített memorandum hat Ipoly-híd megépítését is tartalmazza Besztercebánya megye vonatkozásában. Csúsz kíváncsian várja, meg meri-e tenni a megyefőnök, hogy az ilyen jellegű együttműködést is elutasítsa. „Egy biztos, Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökével abban egyeztünk meg, hogy a kapcsolatteremtő partner irányukban én leszek, a megye külügyi bizottságának elnökeként, s épp a napokban találkozunk ez ügyben” – nyilatkozta az MKP politikusa.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47863,43252,43068,48065,47797,47056″}