48311 1

A Háló célja elérni, hogy valós változás álljon be az államnak a polgárokhoz való viszonyában, jelentette ki a párt zsolnai alakuló közgyűlésén Radoslav Procházka, a párt alapítója.
„Teherből hasznossá változtatni, és visszaadni az eredeti értelmét: segíteni és szolgálni a népet azokon a területeken, ahol jobban képes, mint ők maguk” – fogalmazott pártja céljait illetően az alapító elnök. Procházka szerint a Háló célja továbbá, hogy az állampolgárok és az állam közötti viszony egy az egyhez legyen, ami azt jelenti, hogy amit az állam a polgáraitól követel, annak maga is eleget tesz – tájékoztat a SITA hírügynökség.
Procházka arról is tájékoztatta a küldötteket, hogy céljaik elérése nem lesz könnyű feladat, s ha valaki azt gondolta, hogy a célba érkezve kitüntetés várja majd, az nem jó helyen van.
A Háló működésére és a választási kampányokra 800 ezer eurós hitelt vett fel. A párt menedzsere, Marek Čepko szerint a hitelt a 2016-os parlamenti választás után esedékes állami juttatásból szándékozik visszafizetni a párt. „A párt megalakulásától azt hirdettük, hogy tevékenységét a tagdíjakon és az adományokon kívül főleg hitelből fedezzük majd. Ennek érdekében 15 bankot szólítottunk meg, s a múlt héten Procházka úr a Háló megbízottjaként hitelszerződést írt alá a cseh Fio bankkal” – jelentette ki Čepko, aki szerint a hitel fedezetét a Procházka személyes tulajdonában lévő ingatlanok képezik, aki egyúttal a hitel egyetlen és kizárólagos kezese is.
A Háló alakuló közgyűlésén 109 küldött, 66 férfi és 43 nő vett részt. A küldöttek átlagéletkora 37 év. A délelőtt folyamán Radoslav Procházka, Andrej Hrnčiar, Miroslav Beblavý és a meghívott vendégek felszólalása volt programon. A délután folyamán pedig a párt elnökének megválasztására került sor, amelyen az egyetlen elnökjelölt Radoslav Procházka, a párt alapítója volt.

dé, Felvidék.ma
Fotó: SITA
{iarelatednews articleid=”48153,47659,47586″}