48981

A Via Nova Ijúsági Csoport Lévai járásbeli alapszervezetei 2014. szeptember 27-én a lévai Reviczky Házban tartották meg soron következő járási konferenciájukat. Első alkalommal vettek részt a konferencián a járás tizedik alapszervezeteként 2014. június 15-én megalakult érsekkétyi alapszervezet küldöttei.
A konferencián mind a tíz alapszervezet képviseltette magát. Sipos József járási elnök megnyitója után a résztvevők értékelték az elmúlt hónapok rendezvényeit, melyek közül a legjelentősebb a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság, valamint a „Ki a vagány a vidéken?” című tehetségkutató verseny volt. E rendezvényeken kívül rengeteg megemlékezést, kulturális és sportrendezvényt szerveztek a Lévai járás alapszervezetei.
A Via Nova a közéletből is kiveszi a részét, a novemberi helyhatósági választásokon például több tag is megméretteti magát községében vagy városában. A jelöltek bemutatása, valamint a választásokkal kapcsolatos teendők megbeszélése is a program részét képezte. A konferencia fontos pontja volt az év hátralevő részében tervezett rendezvények egyeztetése és megtervezése is. A járásban október közepétől több helyütt is szüreti vagy Katalin-bált rendeznek az alapszervezetek. A már hagyományos „Fiatalok a karácsonyi hangulatért” című adventi műsorsorozatot idén is megszervezik, amely során, reményeik szerint, ez éven több magyarlakta települést is sikerül meglátogatni. A programsorozat immár 4. alkalommal kerül megrendezésre.
Az év utolsó napjaira is tartogatnak még az alapszervezetek rendezvényt, hiszen szilveszteri bált szerveznek Garamszentgyörgyön, melynek fő célja, hogy a járás magyar fiataljai közösen búcsúztassák el az óévet és idén még utoljára közösen egy jót szórakozzanak. Az érdeklődőket a december 30-ra tervezett disznótor finomságai várják majd. Éjfél után pedig pikáns káposztaleves kerül az asztalokra. A műsor részét képezi majd Csernyik Pál Szende székely mesemondó előadása, valamint más meglepetések is. A zenét az M&M Trió zenekar biztosítja majd.
Ahogyan már arról beszámoltunk, a konferencia után a Via Nova ICS lévai csapata a küldötteknek az immár hagyományossá vált őszi karaoke estjének megszervezésével kedveskedett.

Wirth Jenő, felvidék.ma
Fotó: Kosztolányi Klaudia
A VIA NOVA ICS Lévai Járási Szervezete konferenciája résztvevői tanácskozás közbenJobbról - Gubík László a VIA NOVA ICS országos és Sipos József a VIA NOVA ICS Lévai Járási Szervezete elnöke

{iarelatednews articleid=”48928,48948,48873,48492,45285,45956″}