Patka Heléna Radnóti Naplójából olvas fel

A dunaszerdahelyi és környékbeli iskolások színházban voltak. A Budapesti Patka&Dvorák Színház két előadásán szórakozhattak október 7-én és 8-án a Városi Művelődési Központ nagyszínpadán.

Előbb a Feleségek felesége című monodrámát mutatták be a dunaszerdahelyi és környékbeli alapiskolák felső tagozatosainak. Az előadást látták a Vámbéry Ármin Alapiskola, a Szabó Gyula Alapiskola, a Szent János Alapiskola, a Dióspatonyi, az Alistáli és a Csilizradványi alapiskola diákjai.
A monodrámát Patka Heléna adta elő és írta Szendrey Júlia naplója, levelezése és Kerényi Ferenc Júlia című darabja alapján. A rendező a két személyes színház másik tagja, Dvorák Gábor.
Felvételről Petőfi hangjaként megszólalt a 2007-ben elhunyt Kaszás Attila. Az előadás a tragikus sorsú Szendrey Júlia előtt kíván tisztelegni, valamint felidézi az esküvőt, a mézesheteket, az 1848-as eseményeket és a márciusi forradalom történéseit.
8-án pedig szintén Patka Heléna előadásában volt látható az „Oly korban éltem én…” című Radnóti est. Nem csak Radnóti kedvelt költeményeiből, de kevésbé ismert prózai alkotásaiból is hallhattak részleteket. Az előadó felidézte a korán árvaságra jutott költő gyermekkorát, a Napló és a versek pedig betekintést engedtek a világháború rémséges esztendőibe.
A színház az előadást a 2014. – a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából kiemelten ajánlja. Továbbá megtudtuk, hogy céljuk a 3-10 éves gyerekek részére olyan szórakoztató előadásokat létrehozni, melyek egyben nevelnek is: pozitív példát adva az emberi viselkedésről, jószívűségről, segítőkészségről, becsületességről, szeretetről, szorgalomról, pellengérre állítva az erőszakot, önzést, butaságot. Fontosnak érzik, és ezért – többletmunkát sem sajnálva – igyekeznek, hogy bármely helyen „nagyszínházi” élményt adhassanak a gyerekeknek.
„Patka Heléna előadásai – a szokványos irodalmi estekhez hasonlóan – témaválasztásukban költők és múzsáik életével, költészettel foglalkoznak, de az elhangzó versek, prózai, önéletrajzi vonatkozású írások, naplórészletek az est folyamán színdarabbá állnak össze. Patka Heléna előadásaira jellemző, hogy – más pódiumszínházi produkcióktól eltérően – kiemelkedően fontos szerepet kap bennük a modorosságtól mentes színészi játék, a pontos színházi dramaturgia, a drámai íves szerkesztés, a díszlet, illetve a fény és hangtechnika alkalmazása.
Ennek következtében az előadások bármely térben (mind nagyszínpadon, kamarateremben, könyvtári szobában, vagy akár iskolai aulában is) nagyszínpadi hatást érnek el. Patka Heléna őszinte, patetikusságtól mentes előadásmódja, közvetlensége a diákoktól a nyugdíjas korosztályig mindenkit megérint.” – vallja a társulat. Az előadás alatt a diákok figyeltek, a néha fel-felvillanó mobilfény nem zökkentette ki az előadót.
Hallhatóak voltak Radnóti legszebb versei: a Töredék, Eső esik, fölszárad, Nem tudhatom, Tétova óda, Hetedik ecloga, Erőltetett menet.
Az előadás a középiskolások számára készült, amelyre Dunaszerdahelyről a Vámbéry Ármin Gimnázium, a Magán Szakközépiskola és a Vidékfejlesztési Szakközépiskola látogatott el.

Szabó Mária, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”43680,18878″}
A Magán Szakközépiskola diákjaiA Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákjaiA Vámbéry Ármin gimnázium diákjaiA közönség