49677

Lezárult a dunaszerdahelyi Arizóna zenekar Lélekzet című turnésorozata az Arthe Caféban. Az idei koncertszezont egy vendégzenészekkel kibővült akusztikus koncerttel fejezték be.

A vendégzenészek közt ott volt András Iván, Janik Joe és Pataky Ádám, a Rivalda Színház színésze. Sztárvendégként fellépett Skrapits Erik, az egykori No-Thanx zenekar énekese.
„Zenekarunk 2008 telén alakult. Az első próbákon még feldolgozásokat játszottunk, de hamar tisztázódott bennünk a cél, valami egyedit és különlegeset szerettünk volna alkotni.
Ezután teljes erővel ráálltunk a saját dalok írására. Már az első években számos helyen adhattunk koncertet. Neves zenekarok elő-zenekarai voltunk, emellett saját, önálló koncerteket is adtunk. Első albumunk a Gyúljanak a fények címet viseli. Összefoglalja a zenekar kezdetétől készült dalainkat. Erről a lemezről jelent meg első klipünk Te vagy aki kell címmel. A lemezt követő koncertsorozat után új dalok írásába fogtunk. Megkomolyodtunk, ezáltal stílusunk még kiforrottabb lett, melyet új dalaink tükröznek leginkább.
2012 novemberében egy EP lemez jelent meg EP13 címmel, melyen 5 dal található. A 2013-as év sok újdonságot, új videoklipet tartalmazott, mely a Küzdelem a holnapért című dalra készült. A 2013-as évet sok koncerttel, újságcikkel zártuk, mely elegendő erőt adott ahhoz, hogy elkezdjük második nagylemezünk munkálatait. A korongon 11 dal található, érdekesség, hogy megtalálható lesz rajta egy vadonatúj videoklip is, amelyet az Ördögi nász című dalunkra forgattunk.
49677 lelekzetA lemez címadó dala a Lélekzet. Ez a dal tükrözi legjobban a zenekar gondolkodását és működését. Április 13-tól Magyarországon az Alexandra, Szlovákiában a Focus music üzletláncokban kapható a lemez”- olvasható a zenekar honlapján.
Az énekesi pozíciót Bokros Krisztina Maja tölti be, aki energiáival képes felrobbantani a színpadot. A billentyűs és a vokalista Gasparík Ferenc, kisgyermekkora óta zenél. Gitáros Gerő János, élete egyik legjobb döntésének tartja belépését a zenekarba, Madari Gábor pedig a basszusgitáros posztját tölti be.
A 2014-es évről bővebben Maját kérdeztük: „Az Arizóna zenekar 2014-es éve termékenyre sikeredett, ami a munkálatokat illeti. Tavasszal az első lemezbemutatónkon a közönség nemcsak a lemezzel és annak háttérmunkájával ismerkedhetett meg, de közösen a tagokkal nézték meg először az Ördögi nász című videoklipet is, melyben mellettem táncolt két gyönyörű táncos lány, Beke Krisztina és Horváth Dóri. Úgy döntöttünk, hogy szeretnénk folytatni a közös munkát, ezért lázas táncpróbákba kezdtünk, hogy még színesebbé tegyük a koncerteket.
Nyáron Magyarországon és Szlovákiában is turnéztunk ebben a szokatlan felállásban. A lemezről az egyik legnagyobb sikere a Szürke és rózsaszín című dalnak van, aminek egyébként a szövegét az ismert szövegíró, Lombos Márton szerezte.
A bandával tehát úgy döntöttünk, hogy ehhez a dalhoz is forgatunk videoklipet, amelyet egyelőre még nem hoztunk ki. Skrapits Erikkel szerepel egy duett is a lemezen Lángolj címmel, úgyhogy Erik ellátogatott Dunaszerdahelyre, hogy az Arizónával forgathasson. A hideg idő ellenére két teljes napig forgattunk, főként kint, de attól függetlenül nagyon élveztük. A közös munkát (egyelőre) egy koncerttel zártuk, ahol Erik is készült saját műsorral, de közösen előadtuk a Lángolj című dalt is” – mondta a zenekar énekese.

A zenekarról bővebben: http://arizonamusic.hu/home.php
Szabó Mária, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.