50073a

(Frissítve!) Plenáris ülést tartott csütörtökön, november 20-án a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) a Parlamentben. A tanácskozást Semjén Zsolt nyitotta meg, Potápi Árpád vezette. Orbán Viktor előadásával indult. Felvidéket Berényi József, az MKP elnöke, Szigeti László, az MKP OT elnöke és Duray Miklós, a SZAKC elnöke képviselte.

Friss:
A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll – mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében.
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett – tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében – mivel az ott élők létéről és életéről van szó – a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak.

A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is.
A Felvidék.ma-hoz eljuttatott ötoldalas dokumentumban egyebek mellett az áll: a Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre.
Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy – hetven év után – október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
(A zárónyilatkozat teljes szövege ITT>> olvasható.)

——–
Korábban írtuk:
A határon túli magyarság képviselőit Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes köszöntötte. Mint elmondta: a magyar állam értelme és célja az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és a magyar emberek életminősége javuljon. A magyar kormány a magyarság megőrzésén dolgozik, a nemzeti lét az egyetemes emberiség része. „Feladatunk a magyarság megőrzése, értékeink megtartása. „Az anyaországi, a Kárpát-medencei magyarság mellett a diaszpórában élő magyarság megtartása is fontos számunkra. Ennek az egyik eszköze a honosítás, a másik pedig a különböző támogatási formák” – jelentette ki a Semjén.
Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédében felvázolta: 2014 a választások éve volt, mely során a magyar érdekképviselet erősödött a Kárpát-medencében. „Fontos választás volt Magyarországon is, nemzeti egység jött létre. A külhoni magyarok először vehették részt az anyaországi választásokon, így az egész magyar nemzet parlamentje alakult meg Budapesten” – hangzott el a XIII. plenáris ülés nyitányán.
Jelezte: a magyar kormány megteremtette az erőforrásokat a 2015 -ös szakképzés éve programhoz, kiemelt célunk a magyar nyelvű szakképzést biztosító Kárpát-medencei tanintézmények támogatása.
A jövő évre szeretnék meghirdetni a szakképzésben résztvevők számára egy ösztöndíjat, ennek köszönhetően kölcsönösen ellátogathatnak egymás intézményeikbe a külhoni diákok. A program kidolgozása még folyamatban van. A születendő ösztöndíj hosszú távú működtetését a kormány az egyik legfontosabb nemzetpolitikai céljának tekinti.
A kormányfő megnyitóját követően kezdetét vette a határon túli magyarság képviselőinek rövid előadása, amelyre a kormányfő reagál. A tanácskozáson várhatóan szó lesz a szomszédos országokban zajlott idei évi választásokról, aktuális nemzetpolitikai kérdésekről, a jövő évre tervezett szakiskolai tematikus évről is.
A zárt ülés után 17.45-től tartanak sajtótájékoztatót Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Potápi Árpád János államtitkár részvételével az Országház Delegációs teremében.

5007350073b50073c

mti/PP, Felvidék.ma
Fotó: MTI/pog
{iarelatednews articleid=”50039,49929,49894,49746″}