50177

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által készített új rendelettervezet alapján a jövőben – sürgős esetben – az eddig szükséges igazolványok megléte nélkül is egészségügyi ellátásban részesülhetnének a külhoni magyarok az anyaországban.
A rendelettervezet – melyről a Magyar Nemzet mai számában megjelent cikk számol be részletesen – a kárpátaljai és a délvidéki magyarokat célozza, hiszen az EU-tag felvidéki vagy erdélyi magyarokra már az uniós szabályok vonatkoznak. E körben megjegyzendő, hogy a határon túli egészségügyi ellátásról szóló irányelv értelmében az uniós állampolgároknak lehetőségük van más tagállamban kérni egészségügyi kezelést – mégpedig saját, hazai egészségügyi biztosítójuk terhére. Az erre irányuló kérelmet a hazai biztosítónál lehet előterjeszteni. A Magyar Nemzet adatai szerint Magyarországon például csaknem háromszáz beteg kérelmezett külföldi gyógykezelést az év első felében. A kérelmek legnagyobb része különböző genetikai vizsgálatokra, sugárkezelés-terápiákra, tüdőtranszplantációra és speciális gerincműtétekre irányult.
Az új rendelettervezet az európai állampolgársággal nem, de magyarral (vagy magyar igazolvánnyal) rendelkező határon túli magyarokra vonatkozik. Sürgős esetben őket a szükséges igazolvány nélkül is ellátnák. Akkor is járna nekik a támogatás, ha az eredetileg igényelttől eltérő beavatkozást végeznek el esetükben. A dokumentum szerint ha az a beteg, akinek az egészségi állapota már nem teszi lehetővé a kérelmezett ellátás halasztását, és nem rendelkezik a szükséges igazolványok – a magyar igazolvány vagy a magyar állampolgárságot igazoló okirat – másolatának egyikével sem, ettől függetlenül engedélyt kaphat az ellátásra. Ehhez azonban szükséges, hogy utóbbiak kiállítása folyamatban legyen, és ezt az eljáró hatóság által kiadott irattal igazolni is tudja. A rendelettervezet arra is lehetőséget adna, hogy a páciensnek a támogatás akkor is odaítélhető legyen, ha más beavatkozást végeznek el, mint amit a kérelmező igényelt. Ugyanakkor ennek összege nem lehet magasabb az eredetileg engedélyezetténél.

szd, Felvidék.ma/Magyar Nemzet
{iarelatednews articleid=”48037″}