50573

Az Ipolysági Városi Könyvtár mellett működő Ipoly Galériában új kiállítás nyílt december 12-én. A miskolci Gintner Csilla kiállított alkotásai közt Pósa Lajos kötet illusztrációk is helyt kaptak.
Gintner Csilla jelenleg Esztergomban él, Neszmélyben tanít. Tanulmányait a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafikus szakán végezte. A grafikus művész Lélekjelenlét című tárlatán három különböző technikával készített alkotások szerepelnek.
Mint a megnyitón elmondta, a anyaglenyomatok (gézlenyomatok) 2012-ben készültek a diplomamunka részeként. „Az alkotások fő indíttatása személyes élmény volt. A saját korlátjaink jelenek meg. Félelmeink sebeket okoznak, ezeket szimbolizálják a lenyomatok” – hangzott el a megnyitón. Hozzáfűzte, a géz maga is a testet jelképezik, emellett a lélek képeként is felfoghatók. A gézlenyomatok emberi testrészeket ábrázolnak. Mint megjegyezte, anno minden testrész felkerült a nyomatokra. Ebből az ipolysági tárlatra csupán pár alkotás kerül.
A könyvtár átalakított helyiségében két nagyméretű szénrajz is megjelenik. Ezek a grafikusművész legújabb alkotásai. Itt szintén a lélek kavarodása figyelhető meg. A felnagyított szőrszálak mintegy erdőrengeteget szimbolizálnak napjaink gyakori útvesztőjeként. Belső utat ábrázolnak, amely a belső központ felé halad.
A tárlatanyag harmadik, legnagyobb részét a Pósa Lajos kötet illusztrációi adják. „Tavaly kaptam a felkérést egy Pósa Lajos felnőtt verseket tartalmazó kötet illusztrálására. A versekben a tragikum és a szépség jelenik meg, ezt próbáltam párosítani az akvarellekben” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Gintner Csilla. Ezen grafikák az emberi sorsokat tükrözik, annak minden oldalát, tette hozzá.
A magánkiadásban napvilágot látott kötetben mintegy húsz illusztrációt készített a fiatal grafikusművész. A most kiállított anyag konstellációjában segédkezett Antal Gábor ipolysági grafikusművész, aki kérdésünkre elmondta, jövőre folytatják a fiatal művészek bemutatását az Ipoly menti városban.
További képek megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>. 

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”48172,48423,36760,35616″}