50653

Tornalján december 13-án száz rászoruló család ünnepét szépítették meg az adományozók. Az idén jubiláló, évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő 10 éves Mikulás-gyár a mélyszegénységben, nagycsaládban élő gyermekek karácsonyát hivatott szebbé tenni.

A felvidéki kezdeményezés szervezője az Esterházy János Polgári Társulás, akik az MTVA Kós Károly Kollégiumával közösen idén Tornaljára vitték el ajándékukat. A Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát látogató diákok családjainak adta át a küldeményt az MTVA képviselője, Csermák Zoltán.
„Az ajándékcsomagokkal immár hagyományt teremtettünk Felvidéken – értékelte a kezdeményezést Csermák Zoltán, az MTVA Kós Károly Kollégiumának tagja. – Az átadás hangulata, a családok öröme megnyugtatott, hogy a csomagok jó helyre kerültek.”
A csomagok még december 12-én megérkeztek, és a Városi Művelődési Központban a 15 önkéntes másnapra 100 csomagot készített el a kiválasztott családoknak. Az Esterházy János Polgári Társulás Tornalja város vezetésével közösen, valamint a helyi alapiskolával együttműködve választotta ki azokat a családokat, akik idén megkapták a Mikulásgyár csomagjait.
A felvidéki kezdeményező, az Eszterházy János Polgári Társulás szervezésében idén 11 felvidéki település – Szepsi, Fülek, Nagyölved, Szőgyény, Farnad, Gúta, Ipolykeszi, Székelyhíd, Gyimesközéplok és Háromkút után Tornalja – gyermekeinek dobogtatták meg szívét a csomagok.
„A Mikulásgyár célja a mélyszegénységben élő nagycsaládok, így rengeteg gyermek segítése, tekintet nélkül arra, hogy ki és miért éhezik. A Mikulás-gyár hitvallása a humanizmus természetéből fakadó szolidaritás, mely nem ismer különbséget gyermek és gyermek között, küzd a diszkrimináció ellen és független a mindenkori politikától.” – olvashatjuk az akció célkitűzését honlapjukon.
A Mikulásgyár tartós élelmiszert (tészta, konzerv, olaj, cukor, só, liszt stb.), tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, takarót, játékot, könyvet gyűjt. Az önkéntesek az adományokat dobozokba válogatják, majd ezeket a dobozokat a Magyar Vöröskereszt adott megyei központjába juttatja el a Magyar Posta. A Vöröskereszt a dobozok tartalmát – már csomagokként – rászorultsági alapon osztja szét.
A Mikulásgyárat a Bevásárlóközpontok Nemzetközi Szövetsége Solal Marketing Awards 2010 elnevezésű pályázatán Európa második legnagyobb karitatív rendezvényének ítélte egy 11 tagú, független, szakmai zsűri. 2013-ban 289 000 nagyon szegény emberen, gyermeken segítettek. Az adományozók száma kb. 15%-kal haladta meg a 2012-es nagy “rekordot”. Idén a jubiláló, 10 éves Mikulásgyár 350 000 éhező gyermeknek szeretne eljuttatni egy-egy adománycsomagot.

BB, Felvidek.ma
Fotó: Majoros Jácint
{iarelatednews articleid=”50514″}