51360

Javában zsong az idei bálszezon, Felvidék-szerte szinte minden valamirevaló településen szerveznek mulatságot, hisz a farsang kifejezetten ennek az időszaka. A szezonja ugyan már nem hivatalosan a Katalin-bálokkal megkezdődött, és egyre gyakrabban lehet találkozni karácsonyi bálokkal is, mint például az István-napiak, de Szilveszterkor sem megy ritkaságszámba a kiöltözős óévbúcsúztatók sokasága. Ámde valójában vízkereszt napjától kezdődik meg a farsang, s telnek be a báli naptárak egészen a böjt kezdetét jelölő hamvazószerdáig.

A felvidéki magyarok is szeretik megadni a módját a mulatásnak, így tájainkon sincs szinte olyan hétvége, hogy valahol ne lenne „haddelhadd”. Igaz, a januárnak lassan a végére érünk, ám összeállításunkban bemutatjuk, hogy hová lehet még érdemes ellátogatni február közepéig.

Január utolsó előtti hétvégéjén, pénteken (23-án) lesz Nyitracsehiben Via Nova bál, illetve Komáromban az I. Selye János Egyetemi bál végzetteknek, végzősöknek, aktív hallgatóknak és gólyáknak egyaránt. Garamszentgyörgyön ugyanekkor kerül megrendezésre immár 5. alkalommal a magyar bál, de erre a napra esik a zselízi VIII. református batyubál is.

Sajnálatos módon a feketenyéki FIKSZ bál ugyan elmarad, ám aki a környékről mulatni szeretne, annak lehetősége nyílik szombaton, 24-én a dunaszerdahelyi farsangi bálon, esetleg kicsivel odébb a gútai szülők és iskolabarátok bálján is. Ugyanezen napon tartják Léván az iskolabált, Nagyidán pedig a régi időket megidéző  retro bált.

Aki még 2015 januárjában szeretne bálozni egy fergetegeset, az az utolsó hétvégén teheti ezt meg. Többek közt Nagysallóban a farsangi batyubálban, táncházban a lévai Reviczky Házban, a szülők és iskolabarátok báljában Zselízen és a Czeglédi Péter Református Gimnázium batyubáljában Léván. Szombaton pedig Naszvadon az V. Csemadok ifjúsági bálban, a farsangi magyar bálban Rozsnyón, a szülők és pedagógusok báljában Csatán, de mulathat a Csemadok-bálban Losoncon, a farsangi álarcosbálban Somorján, esetleg a szülők és tanárok báljában Fűrön, illetve a Palócbálban Balassagyarmaton. 

A február sem tartogat kevesebb „hacacárét” annak kedvelői számára. Február 6-án farsangi magyar bál lesz Dunaszerdahelyen, másnap, 7-én pedig az 54. reprezentációs bálra kerül sor Pozsonypüspökin, a viseletes bálra Szepsiben, 53. gyertyabálra pedig Vágsellyén.

A 2015-ös esztendő szerencsésnek tekinthető, hiszen a hétvégék úgy jönnek ki, hogy a szerelmesek napja, tehát Bálint- (vagy Valentin-) nap szombatra esik, így a szemfüles bálszervezők kihasználhatják a kínálkozó lehetőséget, hogy a bálozást a rózsaszín ködös hagyományok jegyében, hangulatában tartsák meg. Így lesz ez már az előestén 13-án, pénteken Búcson is, ahol ugyan nem klasszikus bált, hanem ún. farsangi beöltözős bulit tartanak a helyi via novások, de a széleskörű tevékenységet kifejtő ifi szervezet neve garancia arra, hogy fergeteges legyen a hangulat. Ugyanígy a keleti végeken, egészen Perbenyiken, ahol szintén Via Nova-bál lesz, méghozzá az I. bodrogközi és Ung-vidéki ifjak és örökifjak bálja. Ugyanezen nap Somorján pediglen sportbál lesz. Másnap már a szerelmeseké a terep, például Ipolyszakálloson, ahol első ízben rendez Valentin-napi jelmezes bált a Szignál ifjúsági szervezet, de ekkor lesz a már 9. évét ünneplő felvidéki huszár- és hagyományőrző bál Izsán, a XI. Csemadok farsangi bál Lekenyén, a hagyományos kassai magyar bál, a szintén hagyományos magyar bál Füleken és a farsangi Csemadok-bál Komáromban. Ugyanerre a hétvégére esik két igencsak nívósnak számító bálnak a megtartása is, nevezetesen a Széchenyi-bálé a Budapesti Vigadóban és a II. székely bálé a pompásan felújított budapesti Várkert Bazárban. Utóbbinak a Felvidék.ma kiemelt médiapartnere is egyben.

Ezzel gyakorlatilag le is zárul a farsang időszaka, hiszen a hagyomány azt hamvazószerdáig tartja, ami idén február 18-ára esik. Ellenben manapság ezeket a hagyományok már nem veszik olyan szigorúan (már ahol), így sok esetben a mulatós kedvűek ezt egy-két hétvégével még ki szoktál tolni. Így kerülhet megrendezésre február 20-án Somorján a batyubál, ahogyan másnap is ugyanitt ún. évzáró és batyubál. De 21-én lesz a Csemadok bálja Zselízen is. Sőt a zselízi diákbálra a rákövetkező héten, azaz csak 27-én kerítenek sort, ahogy Csemadok hagyományos magyar báljára is Érsekújvárban.

A Felvidék.ma szerkesztősége mindenkinek örömteli pillanatokat és kellemes bálozást kíván, hogy aztán kellő mértékben tudjunk majd elmélyedni és megtisztulni a húsvét előtti böjtben.

Amennyiben van olyan bál, ami nem szerepel a felsorolásunkban, ne habozzon, küldje el eseménynaptárunkba (info@felvidek.ma)!

Csonka Ákos, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51338,51289,51275,51271,51270,51252,50954″}