51247

A gyenge forint hatására ismét megélénkült a bevásárlóturizmus a határokhoz közel eső településeken.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye határ menti településein, de még Miskolcon is jószerivel hasonló a helyzet, mint egy évvel ezelőtt volt, Szlovákiából egyre többen járnak át eurójukat elkölteni, mivel a forint gyenge, a benzin és a gázolaj pedig lényegesen olcsóbb, mint a határ túloldalán. Az elmúlt év elején 316 forintot ért egy euró, és már akkor is sok szlovák állampolgár indult bevásárolni a határ menti magyar városokba, Ózdra, Sátoraljaújhelybe, de még a határtól hatvan kilométernyire lévő Miskolc hipermarketjeibe is.

Most, hogy még több forintot kapnak pénzükért, még inkább megéri átjönni – mondták az MTI tudósítójának a miskolci Búza téri piacon szlovák rendszámú autóval érkezők, akik azt is hozzátették: ha másért nem, de tankolni is érdemesebb Magyarországon, itt ugyanis kevéssel egy euró fölött van egy liter benzin ára, míg Szlovákiban ennél lényegesen többet kell fizetni érte.
Azt is elmondták a határ túloldalán élők, hogy egyre gyakrabban figyelik az euró forintárfolyamának változását, és ha már 5-8 forinttal is többet kapnak eurójukért, indulnak pénzüket költeni a határhoz közeli magyar településekre, elsősorban a hétvégéken, főként élelmiszerekre, de még sörre is.

Megélénkült a szlovák rendszámú autók forgalma az elmúlt napokban Nógrád megye határ menti városaiban is, Salgótarjánban és Balassagyarmaton. Kereskedők szerint a magas euróárfolyam és a szlovákiaihoz képest olcsóbb benzin miatt északi szomszédunkból most többen látogatnak vásárlási céllal Magyarországra.
Az autósok már azzal is nyernek literenként húsz-harminc forintot, ha az országhatár innenső oldalán tankolnak, de a számukra kedvező euró/forint átváltási arány miatt az élelmiszeripari termékeket és egyes fogyasztási cikkeket is olcsóbban tudják megvenni Magyarországon. Salgótarjánban a városi piac és a hipermarketek forgalmának jelentős részét biztosítják a Fülekről, Losoncról, Rimaszombatról bevásárolni érkező turisták, Nógrád megye nyugati nagyobb városában pedig a Nagykürtösről, Ipolyságról, illetve a környező határ menti falvakból érkezők élénkítik a forgalmat.

Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere az MTI-nek elmondta: amikor 310 forint fölött váltják át az eurót, ugrásszerűen megnő a Szlovákiából érkező, Balassagyarmaton vásárlók száma. Az alpolgármester megjegyezte: városukban ennek is köszönhetően a 2014-es évben jelentős bevételnövekedést értek el a kereskedelemmel, illetve szolgáltatással foglalkozó vállalkozások, ami az önkormányzatnak is kétszámjegyű helyi iparűzési adóbevétel-növekedést jelent.
A Szlovákiából dunai hidakon át megközelíthető Komárom és Esztergom 40-50 kilométerről is vonzza a szlovák vásárlókat – mondták az el az MTI-nek a két település üzleteiben.

Komáromban az egyik kereskedelmi lánc áruháza közvetlenül az Erzsébet-híd lábánál található, az üzlet parkolójában többségben vannak a szlovák rendszámú autók. Jelenlétük folyamatos, szinte független a forint/euró árfolyamtól, legfeljebb az figyelhető meg, ha az euró kiugróan erős, nagyobb értékű bevásárlásokat végeznek.
A két város benzinkútjainál is állandó a szlovák ügyfelek forgalma, a kezelők elmondták, még céges kártyával is átjárnak tankolni Magyarországra.
A komáromi gyógyfürdő idegenforgalmi vezetője, Molnár Gyöngyi szerint folyamatosan harminc százalékra tehető a Felvidékről érkező vendégek aránya. A révkomáromi lakcímkártyát bemutatók is megkapják a komáromiaknak járó kedvezményt, azaz száz forinttal olcsóbban válthatnak belépőjegyet.

mti-összeállítás nyomán/Felvidék.ma