51257

A dunaszerdahelyi munka-, szociális és családügyi hivatal szervezésében kétnapos konferenciát tartottak a középiskolai szakoktatásról. A találkozó célja a partnerintézmények közötti eszmecsere biztosítása, valamint a szakképzést segítő projekt bemutatása volt volt – közölte a TASR pénteken.
Január 14–15-én zajlott a „Magas szintű középfokú szakképzés és továbbképzés – A legjobb európai módszerek a szakképzés rendszerének a javítására” elnevezésű nemzetközi konferencia. A találkozón magyarországi, ausztriai és olasz szakemberek is megjelentek.
„A partnerszervezetek képviselői a projekt koordinátoraival szerdán, január 14-én, részt vettek az alakuló ülésen. Itt vitatták meg a partnerség céljait és stratégiáit. Emellett a feladatokat is elosztották. A második napon bemutatták a projekt céljait, tervezett lefolyásának a menetét” – nyilatkozta Zdenka Masodiová, a hivatal igazgatója.
A projekt kérdőív segítségével térképezi fel az adott régió partnerségi viszonyait annak érdekében, hogy a diákok nagyobb eséllyel találjanak munkahelyet az iskola befejeztével. A nemzetközi vizsgálat eredményeit a munkáltatók és a tanintézmények hatékonyan használhatják fel.
A projekt során feltérképezik a szakközépiskolai tanulókkal szembeni a munkahelyi elvárásokat. „Érdekes feltérképezni a tanulók véleményét a munkaerőpiacot érintő problémákról. A projekt a szakközépiskolai oktatás és a fiatalok hatékonyabb képzésére összpontosít” – jelezte a hivatal igazgatója.
Hozzátette: a partnerekkel együttműködve szeretnék a fiatalok szakképzettségét növelni, ezzel könnyebbé téve az átmenetet a tanintézmény és a munkahely között.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”51098,49460″}