51173x

Párszor már lehetett olvasni olyan kezdeményezésekről, amelyekben felmerült egy felvidéki labdarúgó-válogatottnak az igénye. A Via Nova ICS idén immár harmadik évadát fogja szervezni a Felvidéki Labdarúgó Bajnokságnak, az ez alapján spontán összeállított válogatott már képviselte a Felvidéket például a Székelyföldi Autonómia Kupán. Ám ennek szervezett keretei eddig nem voltak. Így Varga Péter és Nagy Dávid kezdeményezésére jogi alapokra helyezve bejegyzett egyesületként (polgári társulásként) szerveződhet a Felvidék aranylábú gárdája. Az egyesületben Varga Péter elnököl, míg az ifjú jogász és érsekújvári képviselő, Nagy Dávid az alelnöki és az ügyvezetői tisztséget tölti be.

Nem egyedülálló ez a kezdeményezés, hiszen a Székelyföldön már létezik hasonló válogatott (Székely Labdarúgó Egyesület), sőt mi több, a felvidékiek velük szeretnék játszani első hivatalos mérkőzésüket, amire információink szerint még a tavasz folyamán fog sor kerülni.

Hogy mindezt komolyan veszik megálmodói, mi sem bizonyítja jobban, hogy felveszik a kapcsolatot az ilyen válogatottakat tömörítő nemzetközi szervezettel, a ConIFA-val (Confederation of Independent Football Associations – Független Labdarúgó-szövetségek Konföderációja). Ennek olyan régiók, nemzeti vagy etnikai kisebbségek futballválogatottjai a tagjai, mint pl. Monaco, Észak-Ciprus, Québec, Kurdisztán, Man-sziget, Dél-Oszétia vagy a Székelyföld. Gyakorlatilag a nem szuverén országok FIFÁ-jaként lehet definiálni, mely megszervezi saját Európa- és világbajnokságát is.

Erről kérdeztük Nagy Dávidot, az FLE ügyvezető alelnökét:

Miért van szüksége a Felvidéknek saját válogatottra? Nem elég a magyar nemzeti tizenegynek szurkolni?

Emlékezzünk csak vissza, mekkora öröm volt számunkra, amikor Priskin Tamás magyar válogatott lett, vagy Pinte Attila, Szkukalek Igor a Fradiban játszottak. A szívünkhöz oly közel álló magyar válogatott (adott esetben csapat) így még közelebb került hozzánk. A felvidéki válogatott minden felvidéki magyarnak a csapata lesz. Ez a mienk. Könnyebb vele azonosulni, szívből lehet neki szurkolni. Természetesen az üzenet nem az, hogy ezentúl ne szurkoljunk az anyaországi válogatottnak. A kettő nem mond ellent egymásnak. Mi, felvidékiek, sajnos napról napra kevesebben vagyunk. A sportnak, ezen belül a csapatsportoknak óriási közösségépítő ereje van. Véleményem szerint egy felvidéki válogatott erősítheti a nemzettudatot és az összetartás érzését. Ebből kifolyólag pozitív hatással lehet a minket sújtó asszimilációs folyamatokra is.

Kik fogják alkotni a keretet? A Körkép.sk-án olvasható volt korábban egy felvetés, amiben eléggé elismert nevek szerepelnek. Egy ilyen csapat összehozása a cél, vagy amatőrökből fog állni a válogatott?

Jelenleg egy 40 fős bő kerettel dolgozunk. A játékosokat a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság tehetségei alkotják. Ezek többnyire alacsonyabb osztályokban játszó focisták. Vannak viszont komolyabb tapasztalattal rendelkező játékosaink is, akik szerepeltek például a DAC, a Slovan és a Rózsahegy korosztályos csapataiban. A cél az, hogy egy minél ütőképesebb, a Felvidéket méltón képviselő csapatot rakjunk össze. Nem zárom ki, hogy ez a jövőben akár magasabb ligákban szereplő játékosokkal is bővülhet. Meggyőződésem viszont, hogy a jelen keret is hozhatja a tőle elvárt minőségi játékot.

Nyilván anyagi vonzatai is vannak egy ilyen csapatnak. Vannak már támogatók? Esetleg tervben van valamilyen nagyobb szponzor megszólítása?

Már a kezdet kezdetén megtapasztaltuk – illetve tapasztaljuk – , hogy a futball egy költséges sport. Kezdettől fogva a Szabad Újság karolta fel az ügyünket, és lett a főtámogatónk. A vizuális megjelenítésünkről a „aPRimage” PR iroda csapata gondoskodik, az online felületeinket pedig az Infocard Limited s.r.o. kezeli. De további szponzorokkal is tárgyalunk. Bárki számára vonzóak lehetnek a ConIFA-s meccsek tévés közvetítéséből származó előnyök. Természetesen szívesen fogadjuk bármilyen szponzor jelentkezését – zárta mondandóját Nagy.

Csonka Ákos, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47298,47071,46515,45474,44688,40581,40148,37957″}