51049

A csődbe jutott szlovákiai vállalatok száma 2014-ben 13-mal emelkedett, ami 3 százalékos növekedést jelent – közölte a Hospodárske noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap szerdán, január 7-én.

A pozsonyi lapban az elemzők kifejtették, hogy a csődök számának tavalyi szlovákiai rekordja nem jelent rendkívüli mértékű változást. Ugyanakkor látni kell, hogy 2012 óta folyamatosan nő a csődbe ment szlovákiai cégek száma, s valós számuk a közöltnél is magasabb lehet, mert a statisztikában nem jelennek meg azok a csőd által fenyegetett vállalatok amelyek a “nem hivatalos csődöt” vagyis például a más cégekbe való beolvadást választják.
A HN szerint a csődeljárások számának emelkedését a sokat változó adó- és járulékpolitika mellett leginkább a körbetartozásokból eredő fizetésképtelenség terjedése okozta.

A körbetartozások és a belőlük adódó “csőd-dominó” jelenség Szlovákiában leginkább az egyébként is évek óta nehéz helyzetben lévő építőipari cégeket s azon belül a beszállítókat és az alvállalkozókat veszélyezteti. Ezt támasztja alá az is, hogy a gazdasági szektorok közül tavaly az építőiparban nőtt a legnagyobb arányban a bedőlt vállalatok száma.
Szlovákiában 2009-ben még csak 279 cég jelentett csődöt, számuk azóta csaknem folyamatosan emelkedik, egyedül 2012-ben volt némi csökkenés.
A pozsonyi lap által megkérdezett elemzők szerint az idén várhatóan tovább emelkedik majd a csődbe menő szlovák vállalatok száma.

http://finweb.hnonline.sk/spravy-zo-sveta-financii-126/vlani-krachlo-rekordne-vela-firiem-640253
mti, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47297,43059,42267″}