51312

A családvédő civil szervezet véleménye szerint a média egyoldalúan tájékoztat a közelgő népszavazás kapcsán, megfélemlítették őket, ezért nem hajlandóak műsorra tűzni a szervezet reklámspotját. A Szövetség a Családért bírósághoz fordul az ügyben.

A szövetségnek a népszavazáson való részvételre buzdító kisfilmjét – ahogyan arról portálunk is beszámolt – elutasította az összes országos lefedettségű televízió, a JOJ és a Markíza mellett a közszolgálati RTVS is. A civil szervezet ezt jogellenes cenzúrának tekinti. A Szövetség a Családért szóvivője szerint a médiára nyomás nehezedik annak érdekében, hogy ne indulhasson meg a témában társadalmi vita, amelyet az említett reklámspot indíthatott volna el.

Kifejtette, ez esetben már a szólásszabadság sérül. „Polgári kezdeményezésként működünk, ezért nem vonatkoznak ránk a politikai reklámot szabályozó rendeletek. Úgy véljük, a média megfélemlítésének véget kell vetni, és az ilyen komoly kérdésekről, mint a szólásszabadság, bíróságnak kell döntenie” – jelentette ki kedden Anton Chromík. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a Markíza és az RTVS megtekintés nélkül utasította el a spot közvetítését, a JOJ-t pedig megfélemlítették.

A Markíza álláspontja szerint elutasító magatartásuk nincs összefüggésben a népszavazás témájával, arról árulkodik csupán, hogyan járnak el a jövőben is a minden referendum esetén. Az RTVS pedig a történtektől függetlenül már korábban meghatározta a népszavazással kapcsolatos kereteket, s mindezt az idevonatkozó törvények értelmében.

„Az RTVS élt azzal a jogával, hogy nem különít el reklámidőt a referendum kapcsán, ezzel a témával vita- és a hírműsorainkban kívánunk foglalkozni” – mondta el szóvivőjük, Dominika Šulková. A JOJ ugyancsak foglalkozik majd a népszavazással, szintén vitaműsorok formájában. Lucia Kulichová szóvivő a frekvenciatanácsra hivatkozik a televízió magatartását indokolva.

Az elektronikus médiát felügyelő szerv ugyanis a konzultációk során a szóban forgó kampányfilmet politikai reklámnak minősítette, s az ebből eredő következményeket szem előtt tartva, illetve az objektivitás megőrzésének érdekében elutasította a spot közvetítését. A Szövetség a Családért kisfilm sugárzását az országosnak tekinthető csatornák közül a LUX TV vállalta.

BA, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51233″}