50977x

Az Európai Parlamentben 2015-ben a magyar témák is az asztalra kerülnek – mondja Csáky Pál a vele készített interjúban:

– Csáky úr, milyen elképzelésekkel vág neki a 2015-ös esztendőnek?
– Három témát szeretnék megemlíteni. Az első: szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ráirányítsuk a figyelmet az őshonos európai kisebbségek ügyére.

– Olvasom az Európai Néppárt dokumentumaiban, hogy ezért a témáért Csáky Pál, Sógor Csaba és Nagy József felel. Ez teljesen más felállás, mint ami a szlovákiai magyar médiában eddig szerepelt, amikor egyik kollégája megpróbálta kisajátítani magának ezt a kérdést.
– Valóban, mind a hárman a koordinátorai lettünk ennek a témának, ám az igazság az, hogy ezt a kérdést mindhárman megörököltük. Az elmúlt időszak második felében az akkori kisebbségi intergroup szorgalmazott egy ilyen meghallgatást, ám mire átütötték a politikai érzéketlenség falát, kifutottak az időből. Így tudunk mi ezzel a kérdéssel mindjárt a ciklus elején foglalkozni, s ez kétségkívül előrelépés.

– Hogy tudnak együttműködni?
– Nem könnyen, hiszen van, aki csak a saját világlátását szeretné belevinni a témába, s ezzel veszélyezteti az előrelépést. Van egy-két ember, aki megszállottja a tisztázatlan megbékélés témájának, mint a viccben, mindenről ez jut eszébe, ezt erőltetné mindenütt, ráadásul valamiféle kisebbségi minimummal kombinálva. Ez így nem lesz jó.

– Ön diplomatikusan fogalmaz. Arra céloz, hogy Nagy József kollégája létre szeretett volna hozni egy ilyen célzatú intergroupot is az EP-ben, de az igyekezete megbukott, jóformán senki nem támogatta a kezdeményezését?
– Én nem célozgatok semmire, de tény, hogy az említett kezdeményezés az utolsók közt végzett.

– Összefügg ez azzal, hogy az ön Megbékélés című írására nagyon érzékenyen reagált Surján László és az ő néhány hidas elvbarátja?
– Az év végén kicsit elvonultam a világtól, nem olvastam az említett reakciókat. Ám hangsúlyozom, én nem személyekről írtam, az én írásomban nevek nem szerepelnek. Én csak azt mondom, hogy legyünk tisztességesek az emberekkel szemben, s ne áltassuk az egyszerű falusi polgárokat azzal, hogy ha aláírnak bármiféle papírokat arról, hogy ők személy szerint meg akarnak békülni a szlovákokkal vagy a románokkal (ami egyébként tiszteletre méltó igyekezet), akkor attól a nemzetek közötti megbékélés nagy ügye komolyan előrehalad. Legfelsőbb politikai akarat és kölcsönösség nélkül nem jöhet létre igazi kiegyezés, ezt Európa nyugati felén is pontosan látják. Egyoldalúan erőltetni ezt a témát pedig a Károlyi Mihály-i habitus felélesztése, amely káros volt száz évvel ezelőtt is és káros ma is, mert csökkenti a nemzeti immunrendszer hatékonyságát.

– S mi a gond a kisebbségi minimummal?
– Nézze, ez szakmai kérdés, valaki vagy ért hozzá, vagy pedig nem. Az EU-ban nem minimumok kellenek, hanem hatékony kisebbségvédelem, a kisebbségi közösségek nyelveinek, kultúrájának, oktatási rendszereinek hatékony védelme, s ehhez megfelelő intézményrendszer. Erre kell felhívnunk a figyelmet, ebben az irányban kell elindulnunk. Ráadásul nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az EP-nek nincsenek megfelelő jogkörei egy ilyen kezdeményezés elindítására, azokat is átgondoltan kell megszerezni.
Jelen pillanatban a tagországok térfelén pattog a labda, s bizony kapásból fel tudok sorolni öt-hat olyan tagországot, amely kapva kap a kisebbségi minimum-témán és azt mondja, rendben, akkor tegyük meg kötelező minimumnak mondjuk a legnagyobb európai kisebbségnek, a roma kisebbségnek megfelelő minimumot. S máris akkora öngólt lőttünk, hogy szakad a háló. Más kell ide: az Európa Tanács által kidolgozott eddigi dokumentumok bevitele az EU jogrendjébe, az a hatékony út.

– Melyik a másik két téma?
– Az Európai Polgári Kezdeményezések témája, illetve a kisebbségi autonómia kérdése.

– A polgári kezdeményezések közül eddig egy sem volt sikeres.
– Ez a gond. A kezdeményezés ugyanis lehetővé teszi, hogy 1 millió – és a tagállamok legalább egynegyedéből származó – polgár közvetlenül felkérje az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő jogi aktusokra vonatkozó javaslatokat a hatáskörébe tartozó területeken. A polgári kezdeményezések szervezőinek (az ún. polgári bizottságnak, mely legalább hét olyan uniós polgárból áll, akik legalább hét különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel) egy év áll a rendelkezésükre, hogy összegyűjtsék a szükséges támogató nyilatkozatokat. A tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságainak igazolniuk kell az érvényes nyilatkozatok számát.
A Bizottságnak ezt követően 3 hónap áll a rendelkezésére, hogy megvizsgálja a kezdeményezést, és döntsön arról, hogyan szándékozik eljárni az ügyben. Nos tény, hogy az eddigi kezdeményezéseket a Bizottság mind megbuktatta, beleértve a FUEN, tehát az Európai Kisebbségek Föderalisztikus Uniója kezdeményezését is, amelynek az MKP tagja, s amely a kisebbségi jogok európai szintű kezelésére hívta volna fel a figyelmet. Októberben részt vettem egy tanácskozáson, ahol sokunknak nem tetszett a Bizottság (tehát az európai kormány) ilyetén hozzáállása. Kezdeményezésünkre az Európai Parlament vizsgálatot indított, s eme vizsgálat lefolytatásával két bizottságot, a Petíciós Bizottságot és az Alkotmányos Ügyek Bizottságát bízta meg. A Petíciós Bizottságban a néppárti frakció engem bízott meg az ügy vitelével, s örülök, hogy az Alkotmányos Ügyek Bizottságában Schöpflin György professzor úr a téma felelőse. A jelentés vélhetően júniusban kerül az asztalra.

– S az autonómia? Nem túl kemény dió ez?
– Az EÚ tagállamai többségének alkotmánya vagy törvényei valamilyen formában tartalmazzák ezt a kifejezést, illetve szinonimáit. Örülök, hogy december végén létrejött a frakciók közötti, az őshonos kisebbségi közösségek jogaival foglalkozni hivatott intergroup. Már jeleztem a vezetésnek, hogy szeptemberben szeretném ott prezentáltatni az MKP autonómia-elképzelését.

Jacqueline Kovats, euro-press, Brüsszel