51569

2015-ben is folytatódik a tavaly hagyományteremtő szándékkal életre hívott Felvidék Szépe. A szépségversenyen olyan felvidéki magyar lányokat keresnek, akik büszkén viselnék a régió legszebbjének járó koronát, és méltó módon képviselnék a szlovákiai magyarságot.

A 2014-es évhez hasonlóan a szervezők idén is a szépségek keresésének szentelték a januári hónapot: Dél-Szlovákia egészét felölelve összesen öt helyszínen zajlottak a válogatók. A versenyzők Nagykaposon, Kassán, Rimaszombatban, Komáromban és Dunaszerdahelyen mutatkoztak be a zsűri előtt, az összesen mintegy 200 jelentkezőből pedig február első napjaiban kerül ki az a 16 lány, aki részt vehet a Felvidék Szépe döntő előtti felkészítő táborában.

Újdonság, hogy a finálé előtti egyhetes összpontosításon négy versenyző számára véget ér a Felvidék Szépe, így az április 11-én megrendezésre kerülő komáromi gálaesten 12 lányból választják ki Felvidék szépségkirálynőjét és a két udvarhölgyet. Az előző évadhoz hasonlóan ezúttal is lesz internetes közönségszavazás, amelynek győztese értékes nyereményekkel gazdagodik.

Felvidék legszebb lánya 2015-ben is képviselheti szülőföldjét a magyarországi Szépségkirálynő döntőjében, elutazhat Dubaiba, valamint számos tárgyi ajándékban – ruhákban és kozmetikumokban – részesül.

A versenyről bővebben a www.felvidekszepe.com  oldalon olvashatnak.

Felvidék.ma
Fotó: Gecse Attila {iarelatednews articleid=”49570″}